A kötetben szereplő tizenhat elbeszélés közül az elsőt 1965-ben közölte egy folyóirat, de Nádas sokkal korábban, tizenkilenc évesen írta. A jelenetek és történések részletező leírásában már a későbbi nagy regények szerzőjére ismerünk de méginkább abban, hogy ez a részletezés nem közvetlenül az ábrázolás szolgálatában áll. Valami, mint egy látómezőnk peremén észlelt tárgy, ellenállhatatlanul vonzza magához figyelmünket, ám mire az megragadhatná, villámgyorsan elenyészik. Ez a megfoghatatlan jelenlét kikezdi az otthonosság érzését, amellyel olvasás közben rendszerint az ábrázolt világba belefeledkezünk. Nádas Péter pályája igen karakterisztikusan elbeszélésekkel, illetve novellákkal s néhány rövid történettel indult. Ezek éppúgy hozzájárultak az egész műről megalkotható képhez, amennyire az visszafelé átrajzolja e szövegeket A novellák és elbeszélések világa olyan előkészület, mely huszonöt-harminc év távlatából nézve sem mondható kísérletező vagy etűd jellegűnek, vagy ahol etűdök is megjelennek, ott a kísérlet maga a dolog. (Balassa Péter)
"Helló, emberek! Üdvözlünk az életetek új fejezetében! Itt vagytok?" Két nő - két történet A változás korában - a kötet első novellaciklusában - egy ötvenes éveinek közepén járó nő mindennapi...
Bevezető ár:
3 200 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
3 992 Ft
Korábbi ár: 3 992 Ft
Online ár: 4 990 Ft
Akciós ár:
1 200 Ft
Korábbi ár: 1 200 Ft
Online ár: 1 499 Ft