1. Könyv
  2. Irodalom
  3. Szórakoztató irodalom
  4. Humoros
304 oldal・puhatáblás, ragasztókötött・ISBN: 9789632936437

 

Előjegyezhető

Ez is elérhető kínálatunkban:

3 910 Ft

Bővebben a Könyves Magazinban

A soványságot és a testi tökélyt fétisként tisztelő társadalomban a kövérség nem egyszerű állapot, hanem egy olyan handicapként azonosított igazodási pont, amely a hétköznapi élet minden egyes pillanatát meghatározza. Legalábbis így éli meg az Antilányregény hősnője, Lizzie, hogy súlya és méretei már tiniként is elég nagyok. Az igazán nagy probléma ott kezdődik, hogy kövérségét nem a külvilág, hanem saját maga kiáltja ki minden bajok legnagyobbikának, az ősbűnnek, melyet, ha sikerül kiiktatni, nyilván boldog lesz az ember. A csalódás szinte kódolva van, így az önbecsapások, sanyargatások, végtelenített salátaevések eredményeként nemcsak a kilóit veszti el, de szeretteitől is eltávolodik. Az Antilányregény inkább egy antimese, melyben a mesebeli királylány a Nagy Ő megtalálása után – a görcseivel, a lelket felemésztő megfelelési kényszereivel – szisztematikusan szétrombol mindent, amit addig sikerült felépítenie. A magyar cím és a borító sajnos félrevisz, hiszen egyrészt azt sugallja, hogy lányregény csak az lehet, amelyben vékony lányok kergetik a boldogságot (és ha kövér, akkor ezek szerint automatikusan jár az anti- fosztóképző), másrészt valami olyan szirupos-ragacsos történetet ígér, amely ilyen tálalásban nem biztos, hogy megtalálja a célközönségét – azt, amelyet nagyon is megérdemelne. A hét könyve az Antilányregény.

M. C. Beaton: Egy hölgy talpig pácban könyv

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

David Michie: A dalai láma macskája könyv

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Dolly Alderton: Minden, amit tudok a szerelemről könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Rita Falk: Kuglóf-különítmény könyv

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Benedek Ágota: Állva maszturbálok könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

M. C. Beaton: Ha egy üzlet beindul! könyv

Online ár:

2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Gerald Durrell: Vadak a vadonban könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Albert Levente: Magyar vírus könyv

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Mark Manson: A "Lesz*rom" rafinált művészete könyv
könyv

A "Lesz*rom" rafinált művészete - A tökéletes élet tökéletlen megközelítése

Több évtizede már mást sem hallunk, csak azt, hogy a gazdag és boldog élet titka a pozitív gondolkodás. "Dugják fel a pozitivitást - mondja Mark Manson, a szupersztár blogger. - Lássuk be, az élet ...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

M. C. Beaton: Egy hölgy talpig pácban könyv

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

David Michie: A dalai láma macskája könyv

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Dolly Alderton: Minden, amit tudok a szerelemről könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Rita Falk: Kuglóf-különítmény könyv

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Benedek Ágota: Állva maszturbálok könyv

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

M. C. Beaton: Ha egy üzlet beindul! könyv

Online ár:

2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Gerald Durrell: Vadak a vadonban könyv

Online ár:

3 910 Ft

Eredeti ár: 4 599 Ft

Albert Levente: Magyar vírus könyv

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Awad, Mona: Bunny idegen
Awad, Mona

Online ár:

5 168 Ft

Eredeti ár: 5 439 Ft

Mona Awad: Nyuszika e-Könyv

Online ár:

2 599 Ft

Awad, Mona: Bunny idegen
Awad, Mona

Online ár:

5 168 Ft

Eredeti ár: 5 439 Ft

Awad, Mona: 13 Ways of Looking at a Fat Girl idegen
Awad, Mona

Online ár:

5 966 Ft

Eredeti ár: 6 279 Ft

Awad, Mona: 13 Ways of Looking at a Fat Girl idegen
Awad, Mona

Online ár:

5 357 Ft

Eredeti ár: 5 638 Ft

Awad, Mona: Rouge idegen
Awad, Mona

Online ár:

8 060 Ft

Eredeti ár: 8 484 Ft

Awad, Mona: All's Well idegen
Awad, Mona

Online ár:

5 367 Ft

Eredeti ár: 5 649 Ft

Awad, Mona: Bunny idegen
Awad, Mona

Online ár:

11 159 Ft

Eredeti ár: 11 746 Ft

Awad, Mona: Rouge idegen
Awad, Mona

Online ár:

15 070 Ft

Eredeti ár: 15 863 Ft

Mona Awad: Antilányregény antikvár

 

1 000 Ft - 2 150 Ft

ÉRTÉKELÉSEK

Legnépszerűbb pozitív értékelés

Ez a könyvet a humoros kategória alól sürgősen ki kellene venni, mivel egyáltalán nem az! A borítója és a fülszöveg is megtévesztő. Ez egy komoly témájú könyv, egy testképzavaros lányról/nőről.

VS

Legnépszerűbb kritika

Becsapott engem is a fülszöveg. Nincs itt komédia, sem romantika, ez keményen dráma. Miközben átélhetően megragadja, ahogy Beth fölött elhatalmasodik a mániája (szép és vékony akar lenni), egyáltalán nem volt szórakoztató vagy vicces. Ez egy lehangoló regény, amiből a cselekményt is hiányoltam. Nálam csalódás.

Neked hogy tetszett?

Értékeld:

Csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik a könyvet.

Értékelések ellenőrzése

A kizárólag regisztrált felhasználóinktól származó értékeléseket és véleményeket nem hitelesítjük, a moderálás jogát azonban fenntartjuk.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára