A polgári engedetlenség: ellenállás a törvényes renddel szemben, a közösség érdekében, erkölcsi megfontolásból, nyilvánosan, erőszakmentesen és vállalva a jogi következményeket. A polgári engedetlenség rámutat a jogrendnek vagy a politikai/gazdasági hatalom rendszabályainak, intézkedéseinek az igazságtalanságára. A polgári engedetlenség – jelképesen – utal rá, hogy milyen erkölcsi okok teszik szükségessé a jogi, politikai, gazdasági, szociális rendszer megváltoztatását, de maga nem változtat rendszert. Fölkiáltás. Áldozatvállalás és tanúságtétel. Ez a könyv se pusztán elemzés, hanem sürgetés és buzdítás. És talán vigasz. (Tamás Gáspár Miklós) A kötet az erőszakmentes polgári engedetlenség eszméjét és múltbeli példáit tárja az olvasó elé. A mai politika kirekesztő intézkedései alapos okot adnak arra, hogy komolyan vegyük és megszívleljük a könyv tanulságait. Ahhoz, hogy a kirekesztett ember ne megalázott szolga legyen, ki kell állni az emberi jogokért, tenni, harcolni kell, még akkor is, ha ez szenvedést von maga után. Ebben a harcban az engedetlenség iránti kötelesség olyan közvetlen cselekvés, amely társadalmi változást követel, és ahol a lelkiismeret és a szeretet az irányadó. A könyvet ajánlom minden jóérzésű embernek, ajánlom a kétkedőknek, ajánlom a beletörődőknek, mert akkor teljes, egész egy ország, ha minden tagja egyenlő. (Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié csoport aktivistája) A kiadvány párja A hatalom társadalma vagy a társadalom hatalma? A közösségszervezés alapjai című kötet. A kötetek célja a demokratikus közösségés mozgalomszervezéshez, valamint a polgári engedetlenség és az erőszakmentesség alkalmazásához szükséges alapismeretek átadása.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Kikből áll korunk globális elitje? Miből szerezték vagyonukat, és milyen úton? Hol élnek és hogyan? Ahhoz a nemzethez kötődnek, amelynek tagjaként meggazdagodtak, vagy igazi kozmopoliták? Üzletelne...
Online ár:
2 490 Ft
Online ár:
1 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján