A Mester és Margarita

Mihail Bulgakov
Bookline értékelés: (8 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

  • 578 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9789630792493

Összefoglaló

Közel tizenkét éven át dolgozott Bulgakov A Mester és Margarita című regényen: 1928-tól 1940 februárjáig. Az egyre keményedő sztálini kultúrpolitika közegében a regény készültét is olyannyira titokban tartotta, hogy legszűkebb baráti körén kívül senki sem tudott róla - kivéve a körülötte rajzó ügynököket, besúgókat. 1930-ban, miután a Képmutatók cselszövése című darabját betiltották, megsemmisíti a kézirat egy részét: "Én magam dobtam a kályhába az ördögről szóló regényemet" - írja a szovjet kormányhoz címzett levelében. 1933-ban, miután barátja, Nyikolaj Erdman drámaíró letartóztatásának hírét veszi, újra elégeti a regény egy részét. Alig egy éven belül emlékezetből újraírja - bizonyságául a regény alapján szállóigévé vált szavaknak: "Kézirat sosem ég el!"

Bulgakov legalább ötször kezdte teljesen újra a mű írását, s a kutatók legalább öt önálló változatot tartanak számon. "Add Uram, hogy befejezhessem a regényt!" - írja Bulgakov a fohászt a ki tudja hányadik kézirat margójára, az általa "napnyugta-regénynek" nevezett nagy mű azonban befejezetlen maradt. 1938-ban a kézirat tetejére fölírja ugyan a végleges címet: A Mester és Margarita, és elkészül az Epilógus is, a végső szerkesztést azonban nem tudja elvégezni. A kézirat nem ég el, mert nem létezik - parafrazálhatnánk a híres szállóigét. Keserű tény: A Mester és Margaritá-nak nincs végleges kézirata. Ami van: a regény 1938-ban elkészült gépirata, meg többfüzetnyi javítás és betoldás, melyeket már nagy betegen, látását elveszítve diktált feleségének élete utolsó hónapjaiban.

Külön regény a mű kiadásának története is. Felesége, Jelena Szergejevna Bulgakova az író végakaratának megfelelően, számos alkalommal megkísérelte a regény kiadatását, de erre csak közel három évtizeddel később, 1966-67 fordulóján került sor. A Moszkva című folyóirat közölte - durván megkurtítva. Szőllősy Klára, a regény kiváló magyar fordítója azonban nemcsak a megcsonkított szöveget fordította le, hanem a kihagyott részeket is: Bulgakov özvegye ugyanis minden egyes töredéket kalandos úton - a fehérneműjébe rejtve - átcsempészett Budapestre. Így állt elő az a különös helyzet, hogy Magyarországon, magyarul előbb került az olvasók elő A Mester és Margarita cenzúrázatlan szövege, mint hivatalos szovjet kiadásban.

Azóta már két alkalommal próbálták orosz kutatók újra rekonstruálni a regény szövegét, legalábbis azt a variánst, amely feltételezhetően legközelebb esik az író szándékaihoz. A mostani magyar felújított kiadás az 1989-es, azóta világszerte elfogadott szövegen alapul.

Szerkesztette, az utószót és a jegyzeteket írta Kiss Ilona.

Olvasóink írták a könyvről:

Az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam. Egyszerre szatirikus, romantikus és misztikus. A sztálini Oroszországban játszódik, görbe tükröt tart a rendszer elé, de közben időtlen igazságokat hordoz az emberi természetről. Az egyik legérdekesebb elmélkedés Jézus történetéről, és az egyik legszebb vallomás a szerelemről.

0.150000006
3 990 Ft 3 391 Ft
13 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

+
8 289 Ft 7 045 Ft 0.15
Raktáron
2 - 4 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezébe...

    8 pont
    Beszállítói készleten
    2 - 5 munkanap
    antikvár
    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
    Beszállítói készleten

    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

    Európa Könyvkiadó, 1984 A Hely Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 2 100 Ft
  • Előadja: Szilágyi Tibor Játékidő: 15 óra A harmincas évek Moszkvája, a Mester és Margarita szerelme, Pilátus és Ha-Nocri tragikus duettje egyenként is figyelemreméltó ...

    19 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    hangos
    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - Hangoskönyv
    Raktáron
  • A világ összes városa közül London történelme az egyik legérdekesebb. A történelmi fikciók nagymestere, Edward Rutherfurd harmadik regényében Anglia fővárosára szegezi...

    20 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Edward Rutherfurd: London - Az ezerarcú, nyüzsgő város
    Raktáron

    Edward Rutherfurd: London - Az ezerarcú, nyüzsgő város

    ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018 0.150000006 5 999 Ft 5 099 Ft
  • Egy nem mindennapi gyerekkori barátság lélegzetelállító története, amely kiállja az idő próbáját. Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború sz...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Rose Tremain: A Gustav-szonáta
    Raktáron

    Rose Tremain: A Gustav-szonáta

    21. Század Kiadó, 2017 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • Az eltűnt idő nyomában befejező része után most az első kötet új fordítására is sor kerülhetett. Az Atlantisz Könyvkiadó ötödik Proust-könyve egységes fordításban olva...

    14 pont
    Beszállítói készleten
    10 - 12 munkanap
    könyv
    Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában I. - Swannék oldala
    Beszállítói készleten

    Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában I. - Swannék oldala

    Atlantisz Könyvkiadó, 2017 0.150000006 4 395 Ft 3 736 Ft
  • Éppen 50 éve, 1967-ben jelent meg a kolumbiai író regénye, amely egy csapásra világhírnévre emelte szerzőjét, de a Száz év magány, a "mágikus realizmus" klasszikusa ma...

    14 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Gabriel García Márquez: Száz év magány
    Raktáron

    Gabriel García Márquez: Száz év magány

    Magvető Könyvkiadó, 2018 0.150000006 4 299 Ft 3 654 Ft
  • Svejk békés kutyakereskedő a Ferenc József-i Monarchia Prágájában. Kutyákat szed össze az utcán, s maga gyártotta pedigrével árulja őket. Sorsába a szarajevói merényle...

    18 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Jaroslav Hasek: Svejk I-II. - Egy derék katona kalandjai a világháborúban
    Raktáron

    Jaroslav Hasek: Svejk I-II. - Egy derék katona kalandjai a világháborúban

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010 0.150000006 5 500 Ft 4 675 Ft
  • Misima Jukio önéletrajzi ihletésű regénye megrázó dokumentuma annak, ahogy egy fiatal fiú önnön másságára eszmél a harmincas-negyvenes évek Japánjában: kortársaival el...

    10 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Misima Jukio: Egy maszk vallomásai
    Raktáron

    Misima Jukio: Egy maszk vallomásai

    Jelenkor Kiadó, 2018
    1 + 50%
    0.150000006
    2 999 Ft 2 549 Ft
Teljes lista
  • Közel tizenkét éven át dolgozott Bulgakov A Mester és Margarita című regényen: 1928-tól 1940 februárjáig. Az egyre keményedő sztálini kultúrpolitika közegében a regény...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
    Raktáron

    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

    Európa Könyvkiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • Közel tizenkét éven át dolgozott Bulgakov A Mester és Margarita című regényen: 1928-tól 1940 februárjáig. Az egyre keményedő sztálini kultúrpolitika közegében a regény...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
    Raktáron

    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

    Európa Könyvkiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • Előadja: Szilágyi Tibor Játékidő: 15 óra A harmincas évek Moszkvája, a Mester és Margarita szerelme, Pilátus és Ha-Nocri tragikus duettje egyenként is figyelemreméltó ...

    19 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    hangos
    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - Hangoskönyv
    Raktáron
  • Mihail Bulgakov 1923-25 között írta meg három kisregényét, az Ördögösdi-t, a Végzetes tojások-at és a Kutyaszív-et. Az első két mű még megjelenhetett Szovjet-Oroszorsz...

    8 pont
  • Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpon...

    5 pont
    Beszállítói készleten
    8 - 10 munkanap
    könyv
    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
    Beszállítói készleten

    Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

    Európa Könyvkiadó, 2018 0.150000006 1 699 Ft 1 444 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 5 találat
pujcsi 2016.11.24
Az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam. Egyszerre szatirikus, romantikus és misztikus. A sztálini Oroszországban játszódik, görbe tükröt tart a rendszer elé, de közben időtlen igazságokat hordoz az emberi természetről. Az egyik legérdekesebb elmélkedés Jézus történetéről, és az egyik legszebb vallomás a szerelemről.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (2)   (0)
tothbelaman 2016.11.04
Nagyon humoros, izgalmas és többféleképpen is értelmezhető.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (1)   (0)
Mátyás Adina 2017.10.06
Vannak könyvek, amiket egyszer elolvasni jó. Vannak könyvek, amiket többször elolvasni is jó. És van A Mester és Margarita, amit évente újraolvasok, mert minden egyes alkalommal felfedzek benne valami újat, mindig valami más mozgat meg, gondolkoztat el, vagy nevettet meg. Olyan sok rétű és annyi értelmezési lehetőséget kínál, olvasótól, kedvtől, életkortól, helyzettől függően, hogy megunhatatlan.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (1)   (0)
ethnan 2017.10.05
Ebben a könyvben a legjobb az, hogy nem intelligencia-hányados-hiányos-nyálcsorgatóként kezeli az olvasót. Bulgakov nem kész tények elé állít, hanem rávezet. Az olvasó fantáziájára és értelmezésére bízza a történetet. Groteszk, abszurd, mégis nagyon reális.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (1)   (0)
Szabó Szilvia 2017.09.29
Fantasztikus utazáson vesz részt az olvasó, ha a kezébe veszi ezt a könyvet. Bátran mondhatom, hogy az orosz irodalom egyik gyöngyszeme. Teljesen szürreális, meseszerű kalandok és vicces néha megbotránkoztató események sorozata zajlik a könyv elejétől a végéig! Életkortól függetlenül mindenkinek ajánlom! :)
Hasznosnak találtad a véleményt?   (1)   (0)