Anne Frank bújtatója
Animus Kiadó, 2025
Összefoglaló
Miep Gies neve valószínűleg keveseknek cseng ismerősen, pedig ennek a kivételes fiatal nőnek köszönhetjük, hogy Anne Frank világhírűvé vált naplója nem veszett el, miután a családot 1945 augusztusában letartóztatták és elhurcolták. Miep Anne édesapjának, Otto Franknak volt az alkalmazottja, de a férfi és családja hamar a barátjává fogadta. Amikor a nácik megszállták Amszterdamot, Otto ráébredt, hogy ha menteni akarják az életüket, el kell rejtőzniük. A terv végrehajtásához Miep és még néhány derék munkatársa segítségét kérte, és ők egy pillanatig sem haboztak. A kis csapat több mint két éven keresztül segített a családnak és a velük bujkáló barátaiknak, hogy a cég irodájának egy titkos, elzárt részében éljenek. A holokauszt több ezer ismeretlen hőséhez hasonlóan ők is mindennap az életüket kockáztatták azzal, hogy élelmiszert, könyveket, híreket vittek a nyolc, világtól elzárt embernek. Miep Gies több mint negyven évvel a történtek után írta meg ezt az eleven és lenyűgöző visszaemlékezést azokról a vészterhes napokról. Döbbenetes élmény elmerülni a szövegben, olyan, mintha Anne naplójának a ház falain kívül játszódó, felnőtt változatát olvasnánk.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Mindenek hajnala
Tényleg volt az emberiségnek eredeti állapota? Valóban egyenes út vezetett a gyűjtögetéstől a letelepedésig, a mezőgazdaságtól a városokig, a városoktól pedig a kapitalizmusig? Vagy mindez nem több...
Kiadói ár:
5 599 Ft
Online ár:
2 400 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján