Állati
Ad Librum, 2022
Összefoglaló
A kötet ajánlható mindazoknak, akik szeretik a változatos témájú, rövid terjedelmű, humoros csattanóval végződő történeteket.„A betegei szinte mindegyikét névről, a keresztnevéről ismeri. Szerencsére kitűnő a memóriája, így tudja, hogy Bözsihez a Rekettyésbe kell kigurulnia, ha gond van, a Riskát a Sáros lejtőn találja, a Marist és a Felleget a Lápos dűlőn keresheti fel.Na, és a Józsi! Ez is egy fiatal üsző, de mivel a gazdának négy lánya van, na meg a felesége, nem engedett a negyvennyolcból. Lehet tőle a tehén nőnemű – mondta –, a neve náluk mégis Józsi lesz. Hangsúlyozottan abból a meggondolásból, hogy – legalább a nevében – legyen egy másik marha is, rajta kívül a háznál.Gondolatait tovább szőve a Bogár jutott az eszébe. Ez nemsokára ellik, oda gyakrabban kell majd kiautóznia. Elég messze »lakik« ugyan, a Levendulásban.Itt egy kicsit megint elpirult, mert eszébe jutottak a tanyához köthető szép, barna bociszemek. Szinte restelkedett, hogy negyvenéves korára, egy-egy pajzán gondolattól, még mindig képes elpirulni…”Kedves Olvasó, ha igazán jól akarsz szórakozni, elsőként lapozz a kötet címét (is) adó Állati novellához.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A másik mozaik
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot vesz, amikor az ...
Kiadói ár:
3 899 Ft