Elidegenítve

Melissa Landers
Bookline értékelés: (8 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

Összefoglaló

Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carat választották ki a Leihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre. Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a Leihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Caranak egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carara nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez. Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Caranak és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?

Olvasóink írták a könyvről:

Egyszerűen imádtam, minden sorát. Úgy ahogy volt, tökéletesre sikeredett regény. A szereplők szerethető karakterek, sőt, együtt izgultam velük a végkifejlet alatt. Ugyanakkor ez a mű komoly üzenetet is hordoz, amiért mindenkinek ajánlom elolvasni. Nem fogja megbánni. :)

2 + 1
0.150000006
2 999 Ft 2 549 Ft
10 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Melissa Landers: Elidegenítve

Melissa Landers: Elidegenítve

+
5 998 Ft 5 248 Ft 0.12
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Az Animus Kiadónál már megjelent regény új, javított kiadása. Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magá...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el
    Raktáron

    Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2013 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utolsó nap sztárfellépője a Red Hot...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Leiner Laura: Bábel
    Raktáron

    Leiner Laura: Bábel

    L&L Kiadó, 2016 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • A hideg - Grace évek óta figyelte a házuk mögötti erdőben élő farkasokat. Egy sárga szemű farkas - az /ő/ farkasa - visszanéz rá. Nagyon ismerős, de nem tudja, miért. ...

    15 pont
    Beszállítói készleten
    4 - 6 munkanap
    könyv
    Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás - Borzongás
    Beszállítói készleten

    Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás - Borzongás

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2009 0.0500000007 3 999 Ft 3 799 Ft
  • Képzelj el egy olyan világot, ahol már születésed pillanatában el van rendelve a sorsod! Ha szerencsés vagy, az Ékkőbe születsz, ahol királyok és hercegek élnek hatalm...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Amy Ewing: Az Ékkő - The Jewel-trilógia 1. rész
    Raktáron

    Amy Ewing: Az Ékkő - The Jewel-trilógia 1. rész

    Maxim Könyvkiadó, 2016
    2 + 1
    0.150000006
    2 999 Ft 2 549 Ft
Teljes lista
  • Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a fe...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Leiner Laura: Maradj velem - Iskolák versenye második kötet
    Raktáron

    Leiner Laura: Maradj velem - Iskolák versenye második kötet

    L&L Kiadó, 2018 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköz...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Leiner Laura: Ég veled - Iskolák versenye első kötet
    Raktáron

    Leiner Laura: Ég veled - Iskolák versenye első kötet

    L&L Kiadó, 2018 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • A MICSODA TÁRSASÁG Méhes György vidám családregény-sorozatának első kötete. A család: Apu (Nagyfőnök), Anyu, Krisztinka és a jámbor Öcsi együtt nyaral egy másik, barát...

    4 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Méhes György: Micsoda társaság! - Vidám családregény
    Raktáron

    Méhes György: Micsoda társaság! - Vidám családregény

    Cerkabella Könyvkiadó, 2015
    akcióban
    0.7
    3 390 Ft 1 017 Ft
  • Ötven magyar nő, akikről utcákat, tereket, bolygókat neveztek el, ám a tankönyvek sokszor meg sem említik őket. Ötven nő, akik mertek valamiben elsők lenni. Olyan nők,...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fodor Marcsi, Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
    Raktáron

    Fodor Marcsi, Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő

    Bookline Könyvek, 2018
    3 + 1
    0.150000006
    3 999 Ft 3 399 Ft
Teljes lista
  • Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lá...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Melissa Landers: Elidegenítve
    Raktáron

    Melissa Landers: Elidegenítve

    Maxim Könyvkiadó, 2014
    2 + 1
    0.150000006
    2 999 Ft 2 549 Ft
Teljes lista
  • Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lá...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Melissa Landers: Elidegenítve
    Raktáron

    Melissa Landers: Elidegenítve

    Maxim Könyvkiadó, 2014
    2 + 1
    0.150000006
    2 999 Ft 2 549 Ft
  • Carának és Aelyxnek most külön-külön kell harcolniuk a közös célért. Miután próbálkozásuk, hogy létrehozzák a két bolygó közötti szövetséget, megbukni látszik. A szere...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Melissa Landers: Elválasztva
    Raktáron

    Melissa Landers: Elválasztva

    Maxim Könyvkiadó, 2015
    2 + 1
    0.150000006
    2 999 Ft 2 549 Ft
  • Miután megmentették a világaik közötti szövetséget, Cara és Aelyx végre egy kis nyugalomhoz jutottak. A kis szigeten napokat tölthetnek azzal, hogy kagylókat gyűjtenek...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Melissa Landers: Összefonódva
    Raktáron

    Melissa Landers: Összefonódva

    Maxim Könyvkiadó, 2016
    2 + 1
    0.150000006
    2 999 Ft 2 549 Ft
  • Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a Midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lá...

    11 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 7 munkanap
    könyv
    Melissa Landers: Elidegenítve
    Beszállítói készleten

    Melissa Landers: Elidegenítve

    Maxim Könyvkiadó, 2014
    2 + 1
    2 999 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 5 találat
Dorka #1517 2016.12.05
Egyszerűen imádtam, minden sorát. Úgy ahogy volt, tökéletesre sikeredett regény. A szereplők szerethető karakterek, sőt, együtt izgultam velük a végkifejlet alatt. Ugyanakkor ez a mű komoly üzenetet is hordoz, amiért mindenkinek ajánlom elolvasni. Nem fogja megbánni. :)
Hasznosnak találtad a véleményt?   (2)   (1)
Illés Zsófia 2017.11.18
Az egyik kedvenc könyv sorozatom. Imádtam. Nagyon szeretem az ilyen témájú könyveket. Mindenkinek ajánlom hogy olvassa el.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (0)   (0)
Juhász Fruzsina 2017.10.13
Klisés és sok meglepetést nem tartogat, mégis bátran ajánlom bárkinek. Igaz, hogy kicsit lassan indul be, és nincs is annyira sok akció benne, de megéri elolvasni. Már csak Cara és Aelyx szóváltásai miatt is, ami nélkül nem lenne ennyire jó a könyv.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (0)   (0)
Fekete Flóra 2017.10.10
Tetszett a könyv. Már a borítója megfogott, a történettel kicsit kritikus voltam. Nem az én stílusom a földönkívüliekkel, mutánsokkal és természetfeletti lényekkel kapcsolatos könyvek. Valamiért mégiscsak tetszett. Véleményem szerint nem ártott volna egy értelmező kéziszótárt illeszteni a könyv végére, hogy a különböző l'eihr kifejezéseket tudjam követni. Megoldottam, a telefonba jegyzeteltem olvasás közben. Bár valami még most se világos, mit jelent pontosan. Talán a folytatásból kiderül.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (0)   (0)
Baráth Anikó 2017.09.20
Ennek a könyvnek a története tetszett a legjobban. Egyedi és fordulatos a cselekménye. A szereplőket is imádtam. Nem mondom hogy nincsenek benne hibák de elhanyagolható.Ez a trilógia az egyik nagy kedvencem. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (0)   (0)