Csapatok csapata - Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon

Mcchrystal, Stanley
HVG Könyvek kiadó, 2016

Információk

  • 360 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9789633043745

Összefoglaló

Hogyan egyesítsük a kis csapatokra jellemző rugalmasságot és összetartást a nagy szervezetek lehetőségeivel és erőforrásaival?
Stanley McChrystal tábornok óriási, nemzetközi szövetségesekből álló, hierarchikus felépítésű, fegyelmezett hadi gépezetet vezetett, ám az al-Káidával szemben mit sem számított létszámbeli, felszerelésben és kiképzettségben megmutatkozó fölényük. A hadsereg hagyományos működése nem felelt meg napjaink hadviselésének, ezért McChrystal a háború kellős közepén átláthatóan kommunikáló, decentralizált hálózattá alakította csapatait.
A háborúban tapasztalt kihívások tanulságai az üzleti vállalkozások, nonprofit és egyéb szervezetek számára is példaértékűek. A könyv által ismertetett stratégia minden területen működőképes, akár egy kórházról, akár a NASA-ról van szó, és a vezetők akkor cselekednek a legbölcsebben, ha kísérletezési szabadsággal és szervezeti szintű rálátással ruházzák fel csapataikat.

Stanley McChrystal harmincnégy évnyi katonai szolgálat után, az Afganisztánban harcoló Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (International Security Assistance Force, ISAF) amerikai és NATO-csapatainak parancsnokaként 2010 júliusában négycsillagos tábornokként vonult nyugállományba. Korábban az amerikai Egyesített Vezérkar vezetője volt, valamint majdnem öt évig az Egyesített Különleges Műveleti Parancsnokság parancsnokaként szolgált. Vezetése idején fogták el Szaddám Huszeint, illetve győzték le az Iraki al-Káidát Abu Muszab az-Zarkávi megölésével.
A parancsnok My Share of the Task című visszaemlékezése, akárcsak új könyve, a Csapatok csapata bestseller lett. Jelenleg a Yale Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó Jackson Intézetének főmunkatársa, és a McChrystal Group társtulajdonosaként felső vezetőket oktat a szervezeti szintű alkalmazkodóképességre. Feleségével, Annie-vel Virginia államban él..

0.150000006
4 200 Ft 3 570 Ft
14 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Mcchrystal, Stanley: Csapatok csapata - Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon

Mcchrystal, Stanley: Csapatok csapata - Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon

+
8 400 Ft 7 140 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Mi a rend és kik a rendbontók? A közgazdaságtan modelljeiben rend van: a piac szereplői racionálisan döntenek és hatékonyan gazdálkodnak. A mindennapokban azonban ...

    16 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Richard H. Thaler: Rendbontók - A viselkedési közgazdaságtan térnyerése
    Raktáron

    Richard H. Thaler: Rendbontók - A viselkedési közgazdaságtan térnyerése

    HVG Könyvek kiadó, 2016 0.150000006 4 900 Ft 4 165 Ft
  • Miért nem adunk borravalót a légiutaskísérőknek? Ha terroristák lennénk, hogyan kellene támadást indítanunk? Miért fizessünk a gyerekeinknek a jó osztályzatokért? ...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
  • Száz éve még senki sem halt bele a stresszbe ezt a fogalmat mi találtuk ki, és hagytuk, hogy mára a stressz irányítsa az életünket. Az evolúció lehetővé teszi, hogy t...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ruby Wax: Mindfulness-kalauz - Tudatos jelenlét az agyonhajszolt elmének
    Raktáron

    Ruby Wax: Mindfulness-kalauz - Tudatos jelenlét az agyonhajszolt elmének

    HVG Könyvek kiadó, 2016 0.150000006 3 500 Ft 2 975 Ft
  • Egy szakértő útmutatója ahhoz, hogyan kell feledhetetlenné tenni egy előadást. Chris Anderson azóta, hogy 2001-ben átvette a TED vezetését, bebizonyította, hogy a ...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Chris Anderson: Így készülnek a TED-előadások - Hivatalos TED-útmutató a nyilvános beszédhez
    Raktáron
Teljes lista
  • A történelemben csak kevés olyan személyiség van, akinek kitartása és eredeti látásmódja lehetővé tette, hogy több iparágban is alkosson mi több, forradalmasítsa azok...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ashlee Vance: Elon Musk - Tesla, SpaceX és a fantasztikus jövő feltalálása
    Raktáron

    Ashlee Vance: Elon Musk - Tesla, SpaceX és a fantasztikus jövő feltalálása

    HVG Könyvek kiadó, 2015 0.150000006 4 500 Ft 3 825 Ft
  • A Gondolkozz és gazdagodj! a századunkban írt bármely más könyvnél több embert ösztönzött arra, hogy vagyonra tegyen szert és sikeres legyen a pályáján. W. Clement S...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Napoleon Hill: Gondolkozz & gazdagodj! - 20. jubileumi kiadás
    Raktáron

    Napoleon Hill: Gondolkozz & gazdagodj! - 20. jubileumi kiadás

    BAGOLYVÁR TRADE KFT, 2016 0.150000006 2 950 Ft 2 507 Ft
  • Mit tanítanak a gazdag szülők gyermekeiknek a pénzről, amit a szegények és a középosztálybeliek nem tanítanak meg? Ez a könyv lerombolja a mítoszt, mely szerint a m...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
  • FIGYELMEZTETÉS: HA NEM AKAROD OTTHAGYNI AZ ÁLLÁSODAT, NE OLVASD EL EZT A KÖNYVET! Mivel foglalkozol? Tim Ferrissnek gondot jelent e kérdés megválaszolása. Attól f...

    16 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
Teljes lista
  • Hogyan egyesítsük a kis csapatokra jellemző rugalmasságot és összetartást a nagy szervezetek lehetőségeivel és erőforrásaival? Stanley McChrystal tábornok óriási, nem...

    14 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Mcchrystal, Stanley: Csapatok csapata - Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon
    Raktáron
Teljes lista
  • Hogyan egyesítsük a kis csapatokra jellemző rugalmasságot és összetartást a nagy szervezetek lehetőségeivel és erőforrásaival? Stanley McChrystal tábornok óriási, nem...

    14 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Mcchrystal, Stanley: Csapatok csapata - Szervezeti együttműködés és elköteleződés felsőfokon
    Raktáron
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!