#gasztrocsajok
Libri Könyvkiadó, 2016
Összefoglaló
Ebben a magazinban több mint száz #gasztrocsajt mutatunk be, azaz olyan nőket, akik a gasztronómiát választották hivatásul. Célunk, hogy ihletet és jó példákat hozzunk itthonról és az egész világból, valamint megmutassuk: érdemes a saját, önazonos utunkat járni, akkor is, ha az esetleg elsőre furcsának vagy rögösnek tűnik.
Íme, néhány következtetés, amit a számos interjú és találkozás után levontam:
Sokszínűségünkben valójában mind egyformák vagyunk. Teljesen mindegy, hogy Budapesten, Amszterdamban, Berlinben, vagy Tel-Avivban élünk, hogy alacsonyak, magasak, soványak, molettek, szőkék, barnák, feketék, arabok, zsidók vagy romák vagyunk, mindez csak a keret. Amikor főzünk és etetünk, egyformák vagyunk.
A gasztronómiával foglalkozó nők a legjobb fej emberek.
A kulináris szakmák a megosztásról szólnak: átadjuk egymásnak a receptjeinket, ételeinket, kedvenc helyeinket, barátságainkat, kapcsolatainkat, történeteinket.
A főzés és az evés/etetés még mindig a létező legjobb kommunikációs eszköz, amely minden korlátot lebont.
Aki gasztronómiával szeretne foglalkozni, álljon be először két napra egy éttermi konyhára.
Azzal a tévhittel szemben, miszerint a cukrászlányok egész nap pisztáciás süteményt díszítenek, az igazság az, hogy néha órákon át gumikesztyűben mosogatnak.
Szenvedély, vízió, hitelesség, önazonosság, és rengeteg, kőkemény munka a kulcsa a sikernek ebben az összes, a következő oldalakon megjelenő #gasztrocsaj egyetértett Budapesttől Varsóig.
Ebben a kiadványban a legnehezebb feladatnak
az bizonyult, hogy ki maradjon ki, hiszen itthon is
rengeteg az inspiráló, bemutatásra váró szereplő.
Aggodalomra semmi ok, folytatás következik!
Mautner Zsófi
Evésről, ivásról és az életről - Főzzünk érzékeink örömére: 89 recept különleges alkalmakra
Rüdiger Dahlke orvos, terapeuta és Dorothea Neumayr konyhafőnök az érzékek, az élvezetek és az egészséges konyhaművészet birodalmába kalauzol el minket. A könyv alcíme: Főzzünk érzékeink örömére: 8...
Akciós ár:
1 320 Ft
Korábbi ár: 3 520 Ft
Eredeti ár: 4 400 Ft
Online ár:
8 100 Ft
Kiadói ár: 8 999 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
850 Ft
Eredeti ár: 999 Ft