A farkasok elnémulnak
Atlantic Press Kiadó, 2017
Összefoglaló
Hőseink Rebeka, Endre, Gábor és Cézár, a farkaskutya. Kalandos emberi sorsok, gyilkosságok kusza szövevénye, Márton Veronika hősei egyáltalán szokványos falusi életet élnek. Rebeka apja határőrtiszt egy határmenti településen. Az természetes, hogy egy határőrtiszt Endre lesz a férje.
Rebeka egy szép nagy kulák házat örököl, melynek lomtalanításakor tetemes értékű aranyat és valutát találnak. A hatvanas évek végén ez még bűncselekménynek számított Magyarországon, mégis megtartják és elrejtik. A ház istállójának bontásakor, annak pincéjéből egy női csontváz kerül elő, medencéjében egy kicsi csontvázzal. Ezután még négy újszülött maradványát találják meg, és egy naplót. Ez a napló felfedi kik voltak a ház tulajdonosai, és azt is, hogy ki követte el a gyilkosságok sorozatát.
A kislányuk Emese nyolc éves, amikor Endrét és Cézárt halálos baleset éri a határnál. Rebeka idegösszeomlást kap. Gyógyulását Gábornak köszönheti, akivel szép lassan egymásba szeretnek. Csodálatos tíz évet töltenek együtt, az égiek csak ennyi időt engedélyeznek számukra.
Rebeka apja a harmadik agyvérzésből már nem épül fel, a halálos ágyán gyónja meg lányának, hogy Endre él. A temetés után lányával Emesével, aki immáron tizennyolc éves gyönyörű nő, felkeresik Endrét a régi házukban. Gábor temetésén Rebeka találkozik Emmával gyermekkori barátnőjével, férjével Hermannal és fiúkkal Petrikkel. Ők egy svájci alpesi falu melletti panzió tulajdonosai. Meghívást kapnak tőlük a következő év nyarára az otthonukba, Svájcba. Ez a nyaralás egy újabb esemény-lavinát indít el. Súlyos családi titkok, gyilkosságok felszínre kerülése, aminek az egyik szála Endréhez vezet.
Keeping 13 - Őrzés 13 - (Különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Beleszeretni könnyű volt. Ami most következik, az a próbatétel... Johnny Kavanagh élete megváltozott, amióta a sérülése miatt kispadra került. Nem élt még a póló...
Online ár:
8 091 Ft
Kiadói ár: 8 990 Ft
Online ár:
5 670 Ft
Kiadói ár: 6 299 Ft
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján