Éjszakák között
Atlantic Press Kiadó, 2020
Összefoglaló
1989 decemberében, közvetlenül karácsony előtt már recsegett-ropogott Romániában a Ceausescu-diktatúra, amikor három 17 éves kolozsvári magyar gimnazista kalandvágyból és egy szabad, új élet reményében megpróbál átszökni Magyarországra a szigorúan őrzött határon át. Köztük van a regény főhőse is, akinek a határon történtek teljesen megváltoztatják az életét. Az ő meglepő fordulatokban gazdag sorsát követjük nyomon a következő két évtizedben, Kolozsvártól Budapesten át New Yorkig.
A virtuóz nyelvezettel, mesteri történetvezetéssel, hol megragadó drámai sötétséggel, hol pedig szarkasztikus, ironikus, sőt önironikus humorral megírt regény az első oldalaktól rabul ejti az olvasót, töretlen lendülettel kísér végig főszereplője rendhagyó, minden klisével és hagyományos hős-képpel szembemenő sorsán, aki az évek során hol menetel, hol bukdácsol, cselekszik helyesen és helytelenül is, de a szerző remek karakterábrázolásának köszönhetően minden helyzetben megérthető és szerethető marad.
A békeidők szerelmesei
Egy virágzó és dekadens kor - egy család, amelynek a sorsa összeforrt Balatonfüredével A 19. század végén néhány évtizedig épül-szépül, virágzik Magyarország, így Balatonfüred is. Elkészül a Gyó...
Online ár:
5 850 Ft
Kiadói ár: 6 499 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Egy hétvégén kiolvastam. Remekül megírt, megborzongató, szórakoztató, a két szerelmi szál is gondolatébresztő, néhol finoman szőtt, máskor pezsdítően izgató.