Az emlékkönyv - Egy nő önfelfedezése az Osztrák-Magyar Monarchiában a századfordulón

Linda Fischer
I.P.C. Könyvek Kft., 2017
  • 352 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • ISBN: 9789636356101

A szerző rövid budapesti vakációja során egy régiségboltban vásárolt, akvarelleket, rajzokat és beírásokat tartalmazó bőrkötésű könyvecskéjéről kiderül, hogy egy régi emlékkönyv. A huszadik század fordulóján sok lány vezetett emlékkönyvet, amelybe tanácsokat és emlékezetes eseményeket jegyeztek fel. Ebbe a kis könyvbe az ismerősök és barátok örökzöld versikéket és aforizmákat írtak a tulajdonosának, Amálkának, aki olyan helyekre látogatott el, amelyek csak kevés amerikai számára ismertek. A szerző, akit hajtott a kíváncsiság és az érdeklődés, több évig tartó utazássorozatba kezdett a régi Európa szívébe, és mélyen beleásta magát a művészetek, a történelem és a háborúk évszázadaiba. Az eredmény az Osztrák-Magyar Monarchia és az első világháború végén a trianoni békeszerződés által felosztott országok személyes felfedezése lett. A könyv lapjain korunkra is kiterjeszti a szeretet üzenetét, és segít, hogy Amálka története tovább élhessen.

"Tavaly nyáron az Ízek, imák, szerelmek útját jártam be, idén nyáron ezét a könyvét fogom. Kapcsolatokról és közösségekről szól, a legjobb értelemben vett időutazás." - Holly Messitt, a New American Contemporary Literature for a Changing Society társszerkesztője

"Fischer egybeszövi az emlékkönyv bejegyzéseit a saját, Magyarországról alkotott benyomásaival, miközben nyomon követi Amálka életét és a saját, elismerő szemszögéből láttatja Magyarországot, az ország ételeit, kultúráját és folklórját." - Vanessa Bush, Booklist

0.150000006
3 290 Ft 2 796 Ft
11 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Linda Fischer: Az emlékkönyv - Egy nő önfelfedezése az Osztrák-Magyar Monarchiában a századfordulón

Linda Fischer: Az emlékkönyv - Egy nő önfelfedezése az Osztrák-Magyar Monarchiában a századfordulón

+
6 589 Ft 5 600 Ft 0.15
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • 1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyba...

    8 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
    Raktáron

    Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok

    Maxim Könyvkiadó, 2013
    akcióban
    0.3
    2 999 Ft 2 099 Ft
  • Az 1960-as évek Párizsa, a háttérben az algériai háború. A kiskamasz Michel Marini, olasz bevándorló család fia, a könyvek szerelmese. Egy nap a bisztróban, ahova rend...

    16 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Jean-Michel Guenassia: Javíthatatlan optimisták klubja
    Raktáron

    Jean-Michel Guenassia: Javíthatatlan optimisták klubja

    Park Kiadó, 2017
    1 + 50%
    0.150000006
    4 950 Ft 4 207 Ft
  • A könyv egy keletnémet család megindító története: a világháborútól kezdve a vasfüggöny (és a berlini fal) leomlásáig kísérhetjük végig a sokgyerekes pedagóguscsalád v...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nina Willner: 40 ősz
    Raktáron

    Nina Willner: 40 ősz

    Maxim Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • A Vér és kereszt trilógia első kötete visszavezet a 10. századi magyar történelem utolsó harmadába, a kereszténység felvételének korába, amikor kezdetét vette integrál...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Benkő László: Vér és kereszt - Sosemvolt pogányok
    Raktáron

    Benkő László: Vér és kereszt - Sosemvolt pogányok

    Lazi Kiadó, 2017 0.150000006 2 999 Ft 2 549 Ft
Teljes lista
  • Több, mint 333 napja a magyar toplisták élmezőnyében! Világszerte több, mint 20 millió eladott példány! Immár a 8. utánnyomását veheti kezébe A Viskó című, világszer...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    WM. Paul Young: A viskó - Ahol a tragédia megütközik a örökkévalósággal
    Raktáron

    WM. Paul Young: A viskó - Ahol a tragédia megütközik a örökkévalósággal

    Immanuel Alapítvány, 2009 0.150000006 2 950 Ft 2 507 Ft
  • A tízéves Florianát rabul ejti a kis faluja mellett álló pompás toszkánai villa szépsége, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ott lakik. Amikor Dante, a villa tula...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Santa Montefiore: A ház a tengernél
    Raktáron

    Santa Montefiore: A ház a tengernél

    MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2016 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Minden kutya a mennybe kerül kivéve, ha elintézetlen feladatuk maradt itt, a Földön. Lenyűgöző történetünk főszereplője, egy aranyos kutyus nem egy, de több életen...

    10 pont
    könyv
  • John, a Begyűjtő különös helyen él; szigete a világok határán fekszik, egy dimenziók közti redőben. Egy nap az óceán hatalmas konténert sodor a partra, melyben tizenk...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Paul Young: Éva
    Raktáron

    Paul Young: Éva

    Alexandra Kiadó, 2016 0.150000006 3 299 Ft 2 804 Ft
Teljes lista
  • A szerző rövid budapesti vakációja során egy régiségboltban vásárolt, akvarelleket, rajzokat és beírásokat tartalmazó bőrkötésű könyvecskéjéről kiderül, hogy egy régi ...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Linda Fischer: Az emlékkönyv - Egy nő önfelfedezése az Osztrák-Magyar Monarchiában a századfordulón
    Raktáron
Teljes lista
  • A szerző rövid budapesti vakációja során egy régiségboltban vásárolt, akvarelleket, rajzokat és beírásokat tartalmazó bőrkötésű könyvecskéjéről kiderül, hogy egy régi ...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Linda Fischer: Az emlékkönyv - Egy nő önfelfedezése az Osztrák-Magyar Monarchiában a századfordulón
    Raktáron
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!