Színes örömök - foglalkoztató- és fejlesztőkönyv óvodásoknak
Roland Toys Kft. könyves, 2026
Összefoglaló
Ebben a kötetünkben a színek és formák kapják a főszerepet, hogy az iskolára készülő óvodásokat egy igazán színes, vidám és élvezetes tanulási kalandra hívják. A változatos, figyelemfelkeltő illusztrációk és játékos feladatok örömteli módon vezetik be a gyerekeket a tanulás világába, miközben észrevétlenül
fejlődnek az iskolakezdéshez szükséges készségeik.
Ez a könyv sokkal több, mint egy hagyományos foglalkoztatófüzet:
a feladatokat fejlesztőpedagógus válogatta össze úgy, hogy a formák, színek és játékos kihívások segítségével a gyerekekbe játszva épüljön be az a tudásanyag, amely az iskolaérettség eléréséhez elengedhetetlen.
Hiszen a gyerekek lételeme a játék, így a játék által lehet őket a leghatékonyabban fejleszteni.
Minden feladattípusból több áll rendelkezésre annak érdekében, hogy ha a gyermek az első feladatot még csak segítséggel tudja megoldani, lehetősége legyen a következőt már önállóan elkészíteni.
Az oldalak tetején jelölve van, hogy az adott feladat mely részterület fejlesztését szolgálja. Ez segítséget nyújt ahhoz, hogy a későbbiekben célirányosan tudjanak tájékozódni az esetleg nehézséget okozó területek fejlesztési lehetőségeiről.
Színes időtöltést, kellemes és hasznos "játszva fejlesztést" kívánunk!
Én is tudok beszélni - Képeskönyv kisgyermekek beszéd- és nyelvi fejlesztéséhez
"Képeskönyv kisgyermekek beszéd- és nyelvi fejlesztéséhez Ezt a könyvet olyan kisgyermekeknek ajánljuk, akiknek a beszéd- és nyelvi fejlődése nehezen indul, még nem beszélnek, vagy csak nagyon k...
Online ár:
3 471 Ft
Eredeti ár: 4 083 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
1 352 Ft
Eredeti ár: 1 590 Ft
Online ár:
1 692 Ft
Eredeti ár: 1 990 Ft