Variációk egy párra

Laura Barnett
Park Kiadó, 2016
Bookline értékelés: (1 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

  • 441 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9789633552599

Összefoglaló

Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő.

Laura Barnett 1982-ben született. Író, újságíró, színikritikus. A The Guardian és a Daily Telegraph egykori belső munkatársa, jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik. A Variációk egy párra az első regénye.

Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.

Átgondolt, higgadt megközelítése annak az izgalmas kérdésnek, milyen szerepet játszik a véletlen és a végzet az életünkben.
Sunday Telegraph

Városokon, országokon, évtizedeken átívelő, finoman kidolgozott, magával ragadó regény, mely a szerelem témáját nem pusztán a romantika felől közelíti meg.
The Bookseller

Laura Barnett regénye azon kevés irodalmi művek közé tartozik, mely komolyan elgondolkodtatja olvasóját arról, hogy a siker milyen hatással van a szerelemre és a házasságra.
Observer

Olvasóink írták a könyvről:

A könyv egy olyan témát ragad meg, amire titkon mindenki gondolt már. Mi van ha egy jelentéktelennek tűnő pillanatban máshogy döntünk? Mi sose tudjuk meg, de a könyv képes erre.

3 + 1
0.150000006
3 490 Ft 2 966 Ft
11 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Laura Barnett: Variációk egy párra

Laura Barnett: Variációk egy párra

+
7 480 Ft 6 357 Ft 0.15
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Mi lett volna, ha igent mondasz? Egyetlen pillanat mindent megváltoztat... „Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit vala...

    8 pont
    perceken belül
  • Közeleg a karácsony A karácsony mindig is szomorú időszak volt a fiatal özvegy, Holly Brown számára. Ezért amikor felkérik, hogy vigyázzon egy mindentől távol eső h...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem
    Raktáron

    Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2017 0.150000006 3 599 Ft 3 059 Ft
  • Henri szenvedélyesen szereti Napóleont, Napóleon pedig szenvedélyesen szereti a csirkét. És Henri, a hűséges szakács Moszkváig követi a császárt, úgy hogy közben egy...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Jeanette Winterson: A szenvedély
    Raktáron

    Jeanette Winterson: A szenvedély

    Park Kiadó, 2015 0.150000006 3 500 Ft 2 975 Ft
  • Romain Gary (1914–1980) litván származású francia regényíró. Gyermekkorát Moszkvában, Wilnóban és Varsóban töltötte. 1928-ban a dél-franciaországi Nizzába költözött éd...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Romain Gary: A virradat ígérete
    Raktáron

    Romain Gary: A virradat ígérete

    Park Kiadó, 2012 0.150000006 3 500 Ft 2 975 Ft
Teljes lista
  • Közeleg a karácsony A karácsony mindig is szomorú időszak volt a fiatal özvegy, Holly Brown számára. Ezért amikor felkérik, hogy vigyázzon egy mindentől távol eső h...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem
    Raktáron

    Trisha Ashley: Karácsonyi szerelem

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2017 0.150000006 3 599 Ft 3 059 Ft
  • Egy gyönyörű számítógépes zseninek és egy FBI-os rosszfiúnak együtt kell működnie – több vonatkozásban is – Julie Garwood érzelmekkel és feszültséggel teli legújabb re...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Julie Garwood: A tökéletes jelölt
    Raktáron

    Julie Garwood: A tökéletes jelölt

    Gabo Kiadó, 2017 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • A német megszállás idején Ga?lle de Barbet, a Lyon közelében élő diáklány sorra elveszíti szeretteit: apját és bátyját megölik a németek, anyja megtébolyodik, legjobb ...

    7 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Danielle Steel: A kitüntetés
    Raktáron

    Danielle Steel: A kitüntetés

    MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT., 2017
    extra ár
    0.200000003
    2 399 Ft 1 919 Ft
  • "Negyvenkilenc voltam, amikor megszületett az első és nyilvánvalóan egyetlen gyermekem, Linda. Bár környezetem felkészített rá, hogy szinte minden ismerősnek, sőt id...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fejős Éva: Bébi. Bumm! - Jesszus, szülni 40 fölött?
    Raktáron

    Fejős Éva: Bébi. Bumm! - Jesszus, szülni 40 fölött?

    Erawan Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 699 Ft 3 144 Ft
Teljes lista
  • Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, a...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Laura Barnett: Variációk egy párra
    Raktáron

    Laura Barnett: Variációk egy párra

    Park Kiadó, 2016
    3 + 1
    0.150000006
    3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
  • Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, a...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Laura Barnett: Variációk egy párra
    Raktáron

    Laura Barnett: Variációk egy párra

    Park Kiadó, 2016
    3 + 1
    0.150000006
    3 490 Ft 2 966 Ft
  • Mi lett volna, ha igent mondasz? Egyetlen pillanat mindent megváltoztat... „Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit vala...

    8 pont
    perceken belül
  • Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, a...

    9 pont
    2 - 5 munkanap
    antikvár

    Laura Barnett: Variációk egy párra

    Park Kiadó, 2016 Antiquarium Hungaricum Kft. - jó állapotú antikvár könyv 2 400 Ft
  • What if you had said yes . . . ? Eva and Jim are nineteen, and students at Cambridge, when their paths first cross in 1958. Jim is walking along a lane when a woman...

    6 pont
    2 - 5 munkanap
    antikvár

    Laura Barnett: The Versions of Us

    Weidenfeld and Nicolson, 2015 Bástya Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 1 550 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 1 találat
Tóth Júlia 2016.11.11
A könyv egy olyan témát ragad meg, amire titkon mindenki gondolt már. Mi van ha egy jelentéktelennek tűnő pillanatban máshogy döntünk? Mi sose tudjuk meg, de a könyv képes erre.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (2)   (1)