Tanulmányok a keresztény spiritualitás és teremtésvédelem köréből
Jel Kiadó, 2025
Összefoglaló
"A kedves olvasó 17 tanulmányt olvashat ebben a kötetben, melyek részben már megjelent írásokat, részben még nem publikált konferencia-előadásokat tartalmaznak.
Írásaimban korábban és most sem törekedtem az újra, a másra, az eredetiségre, hanem mindig az időtálló értékek keresése és meglelése, illetve mind pontosabb megfogalmazni tudása foglalkoztatott. Mondhatnám azt is, hogy a hagyomány tanulmányozója, közlője és értelmezője vagyok. Olykor épp az elfeledett hagyomány, a tudományos problématudatból ilyen vagy olyan okból kivetett ismeret újbóli felfedezése jelenti az újat, az eredetit, a valóban reményteljes mát és a holnapot. Ezért mondom, nem zárva ki, sőt nyitva a valóban újra, hogy a múltat a tudomány mezején sem ignorálni, eltörölni kell, hanem megérteni és időtálló értékeinek a jelenben és a jövőben is kreatív módon érvényt szerezni. S az igazán új nem eltörli, hanem legfeljebb csak új kontextusba helyezi azt, amit réginek nevezünk, mert az új igazság a régi igazságot nem törli, legfeljebb új, távlatosabb horizontba helyezi." Kuminetz Géza
Egy ördögűző tapasztalatai
"A Vatikán ördögűzőjének tapasztalatai az emberek életébe közvetlenül beavatkozó sátán elleni küzdelemről. ""Nagy örömmel írok néhány szót Gabriele Amorth atya könyve elé, aki számos éven át vol...
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján