A magyar irodalom története 1945-1991

Összefoglaló

FÜLSZÖVEG
A történelem irodalmi valósága ugyan sohasem rögzül végérvényes és változatlan tudássá, de feltétlenül jogos lehet a kérdés: mi indokolja már megint modern irodalmunk történetének újraértelmezését? A válasz nem túlságosan bonyolult. Az irodalom létmódjának időbelisége maga az a „mögékerülhetetlen" tényező, amely miatt újra meg újra meg kell írni az irodalom történetét. S ahogyan Nietzsche immár több mint egy évszázada figyelmeztetett, még csak nem is mi cselekszünk ilyenkor, hisz „az a téves alapmegfigyelés, hogy én hiszek, én vagyok az, aki tesz valamit..." Vagyis, a mi helyzetünkre értve, az irodalomtörténetet sem az irodalomtudósok írják, hanem a mindenkori élő irodalom maga. Általa és rajta keresztül pedig az a szövegközi irodalmi folyamat, amely a hagyomány és a jelen közti „interakcióban" nyer alakot. Innen tekintve az irodalom története a nyelvként felfogott irodalmiság története. Arra tettem tehát kísérletet, hogy a szövegek modalitásából a nyelvként elgondolt irodalom legnehezebben hozzáférhető válaszait szólaltassam meg: a művekben, életművekben megnyilatkozó nyelvi-poétikai magatartást. (Mert csak ez tudósít a mondottak igazságtartalmához való viszonyról.) A század egyik kiemelkedő nyelvésze, Eugenio Coseriu szellemében azt tartva szem előtt, hogy a nyelvként értett esztétikai tapasztalat mindig több, mint amire önmagában egy nyelv egyáltalán képes lehet. Vissza
TARTALOM
I. HIÁNYZÓ KORKÜSZÖB VAGY „KORSZAKFORDULÓ"? 7
II. MŰNEMEK ÉS IRÁNYZATOK 1945 ÉS 1948 KÖZÖTT 15
Márai Sándor 20
Szabó Lőrinc 23
III. A MEGSZAKÍTOTT FOLYTONOSSÁG (1948-1960) 31
IV. AZ IRODALOMTÖRTÉNETI VÁKUUM UTÁN: ÚTKERESÉS KÉNYSZERPÁLYÁN (1962/3-1979) 38
IV.1. A lírai nyelv változatai az 1960/70-es években 44
IV.1.1. Vallomás és „kollektív" személyesség. 44
Illyés Gyula 46
Juhász Ferenc 49
Nagy László 52
IV.1.2. Személytelenítés és hermetizmus 55
Pilinszky János 57
Nemes Nagy Ágnes 61
IV.1.3. A szerepekre bomló én költészete 63
Weöres Sándor 65
Határ Győző 68
IV.1.4. Az esztéta klasszicizmus hagyományvonala 70
IV.2. Az epika irányai az 1960/70-es években 72
IV.2.1. A metonimikus elbeszélés változatai 74
IV.2.1.1. Alakrajz és lélektaniság 77
Németh László 78
Szilágyi István 82
Domahidy András 83
IV.2.1.2. Fikcionált tárgyiasság és korkritika 84
Illyés Gyula 86
Cseres Tibor 87
IV.2.1.3. Vallomásosság, valóságrajz, regionalizmus 89
Sütő András. 90
IV.2.2. A hangsúlyozott elbeszéltség formái 92
IV.2.2.1. A klasszikus-modern örökség végpontján 94
Ottlik Géza 96
Mándy Iván 99
IV2.2.2. Az elvont szövegszerűség felé 100
Mészöly Miklós 102
IV.2.2.3. Példázatosság és korkritika 106
Déry Tibor 108
Örkény István 110
Konrád György 111
Határ Győző 113
IV.3. A dráma útja a 70-es évek végéig 114
Örkény István 121
Páskándi Géza 123
Csurka István 124
V. KÉTFÉLE BESZÉDMÓD KÖZÖTT
A hetvenes évek átmeneti formáinak irodalma 126
Orbán Ottó 137
Tandori Dezső 140
VI. A POSZTMODERN ÉS AZ „ÚJ ÉRZÉKENYSÉG"
Az új nyelvi magatartás irodalmának kialakulása (1979 -90) 144
VI.1. Az elbeszélés mint szöveg: újraírás, intertextualitás, megszakítottság 151
Esterházy Péter 154
Nádas Péter 161
VI.2. A líra mint szerep nélküli beszéd: önlefokozás, versszerűtlenség, disszemináció 169
Oravecz Imre 172
Petri György 176
VI.3. A dráma a nyolcvanas években 181