Kristine Barnett fiának IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné, fotografikus memóriával rendelkezik, és két hét alatt egyedül megtanulta a függvénytant. Jacob kilencévesen fogott hozzá egy olyan eredeti asztrofizikai teória kidolgozásához, amelyért szakértők szerint egyszer Nobel-díjat kaphat, tizenkét esztendősen pedig már fizetésért végzett kvantumfizikai kutatásokat. Történetét azonban az teszi még inkább figyelemre méltóvá, hogy Jake rendkívüli elméje kis híján az autizmus ködébe veszett. Kétévesen, amikor állapotát diagnosztizálták, az édesanyjának azt mondták, ez a gyerek talán soha nem lesz képes önállóan bekötni a cipőjét.
A szikra egy édesanya különleges visszaemlékezése. Miután Jake-et otthon és a fejlesztő óvodában olyan "szakértők" vették körül, akik a legalapvetőbb készségekre próbáltak összpontosítani, és korlátozni igyekeztek mindabban, ami elvonta ezektől a figyelmét – a csillagok, a falon mozgó árnyékok, a skótkockás kanapéhuzat tanulmányozásában –, Jake szellemileg egyáltalán nem haladt előre. Kristine érezte, hogy változtatnia kell ezen. A szakemberek és a férje, Michael helyett a saját ösztöneire hallgatott, kivette Jake-et a fejlesztő óvodából, és hozzálátott, hogy maga készítse föl az óvodai nagycsoportra.
A házuk garázsában vezetett családi napközi tapasztalataira támaszkodva eltökélten fáradozott a Jacobban észrevett "szikra" – a szenvedélyes érdeklődés – lángra lobbantásán. Úgy döntött, nem azzal törődik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire fog koncentrálni. Ez az alapelv, valamint a játékok és normális gyermekkori élmények (labdázás, kirándulás, kerti sütés) fontosságába vetett hit segítette Kristine-t a hihetetlen akadályok leküzdésében.
Barnették nem voltak jómódúak, és az anyagi gondok mellett Kristine-nek saját súlyos egészségügyi problémáival is szembe kellett néznie. Kristine és Michael kitartó munkával, Jake meg két öccse iránti elszánt odaadással, valamint a rokonok, ismerősök összefogásába vetett rendíthetetlen hittel mégis minden várakozást felülmúló eredményeket értek el. A szikra drámai, gondolatébresztő, szemléletformáló elbeszélés a félelmetes nehézségekkel szembeszálló szeretet és bátorság erejéről, a káprázatos lehetőségekről, amelyek akkor tárulnak föl, ha megtanuljuk, hogyan aknázzuk ki maradéktalanul a minden gyermekben, valamennyiünkben ténylegesen rejtőző képességeket.
A tavalyi év egyik nagy meglepetéssikere volt az Agymenők spin-offja, Az ifjú Sheldon, amit csak Amerikában 10-12 millióan követtek hetente. A sorozat főszereplője a kilencéves csodagyerek, Sheldon Cooper, aki olyan okos, hogy a szülei kénytelenek gimnáziumba íratni. Magas intelligenciája és racionális gondolkodása azonban sok bonyodalmat okoz a családjának és tanárainak is. A sorozat premierje Magyarországon június elején volt az HBO GO-n. Ha te is rajongó lettél, mutatunk pár könyvet, amiben hozzá hasonló kis zsenikkel találkozhatsz.
„Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.” Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és ’60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsá...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Nagyon érdekes a Barnett család története, az édesanya emberfeletti helytállása pedig erőt ad nekünk "hétköznapi" embereknek.