Dr. Sombor-Schweinitzer József rendőrfőkapitány-helyettes feljegyzése a szélsőjobboldali mozgalmakról, 1932-1943
Dr. Sombor-Schweinitzer József rendőrfőkapitány-helyettes a Horthy kori magyar rendőrség egyik meghatározó személye volt, 1938-tól 1944 márciusáig - amikor a Gestapo letartóztatta és a flossenburgi koncentrációs tárborba hurcolták - a budapesti rendőr-főkapitányság politikai rendészeti osztályának vezetője. Nevéhez kötődnek az ún. politikai nyomozások, vagyis azok az ügyek, amelyekben legális vagy illegális pártok és politikusok megfigyelése, adott esetben bíróság elé állítása volt a cél. A korabeli rendőrség - Sombor-Schweinitzer összeállításában - heti rendszerességgel tájékoztatta a belügyminisztert valamennyi magyarországi párt elmúlt heti tevékenységéről, a párton belüli mozgásokról. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy Sombor-Schweinitzernek minden egyes pártban, szervezetben voltak "bizalmi emberei", vagyis besúgói. A magyar rendőrség sokáig a kommunista mozgalmakban látta a legfőbb veszélyt a fennálló rendszerre, a harmincas évek derekától azonban már világosan látható volt, hogy a különböző nyilas-nemzetiszocialista mozgalmak akarják megdönteni a hatalmat. Sombor 1943-ban ezen heti jelentések alapján összefoglalót készített "A magyar nemzetiszocialista mozgalmak története" címmel. Az anyag eredendően nem a korabeli politikai elit számára készült, hanem a háború után, a béketárgyalásokra készülő delegátusnak (lett volna) egyfajta háttéranyaga.
Demszky Gábor legújabb kötete életútinterjú a szerzővel, Budapest egykori főpolgármesterével, az SZDSZ volt elnökével, ma is aktív liberális politikussal. A könyvben felmenőiről is mesél, apai nagy...
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára