Frö(c)csögés
Összefoglaló
Fröccs mellett fogyasztható történetek
"A rend a sarokban cigarettázott és lenéző vigyorral követte az eseményeket."
Kovács Gergő bármelyik novellájának végére odabiggyeszthette volna ezt a kis fricskát. A történetek mindennapiak, tálalásuk a szokatlan. Bárki magára ismerhet a kisszerű drámák mélységeiben és magasságaiban, ha ugyan vannak. Konvencionális értelemben véve ritkán bírnak mondanivalóval, rendszerint a jófajta humorral fűszerezett fordulatokban az is elrejtőzik. Mégis magával ragadóan szórakoztató az impulzivitás, heherésző gőg, irigyelhetően megvalósított, lazába váltott félszegség, amelyek mögött valódi élményeket sejtünk. Ez a kötet szemüveg, amelyen keresztül a vidéki srác pesti egyetemistaként majd dolgozó fiatalként értelmezi újra a valóságot és szembesül saját jelentéktelenségével. Szemlélő pózban ír, megfigyel, mint egy néző, leül a kedvenc asztalához, kikéri a következőt, a többi csak megtörténik. Cselekedetei legtöbbször mellőzik az idilli és elvárt viselkedésnormákat, kocsmaszagú esték, éjszakák és hajnalok mámorába torkollanak. A történetekben félhomályos italkimérések kétes szereplői, régi cimborák, szép lányok és kevésbé szépek sorjáznak és koccintgatnak nagy egyetértésben.
A hetedik ajtó
Sose felejtem el a mesét. Az elvarázsolt kastélyban minden szobába bemehetsz. Minden ajtót kinyithatsz. Csak a hetedik ajtó van zárva. És az a - ki tudja, külső vagy belső - parancs, meg ne próbáld...
Online ár:
3 861 Ft
Kiadói ár: 4 290 Ft
Online ár:
7 200 Ft
Kiadói ár: 7 999 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján