Intelligens érzékelők az orvosbiológiában
Szak Kiadó, 2013
Összefoglaló
Napjainkban világszerte több tízezer (!) kutató foglalkozik a biológiai és orvoselektronikai érzékelőkkel, amelyek közül elsősorban az implantált érzékelők esetében válik fontossá a beültetett mérő (és részben stimuláló) eszköz úgymond „intelligenciája”. A „Biomed”, mára egy önálló tudományág, számos hazai kutatóintézet és egyetem foglalkozik intenzíven orvosbiológiai kutatásokkal, és ebből adódóan a felsőoktatásban is évről évre nagyobb súlyt kap ez a terület. A könyv átfogó, és nagyon korszerű képet kínál az ebben az irányban érdeklődő szakemberek és egyetemi hallgatók számára. Különleges hangsúlyt kap az intelligens érzékelőkben alkalmazott magas szintű elektronika: az intelligencia maga alapvetően az elektronika által valósul meg, természetesen a biológia, orvostudomány, kémiai technológia, finommechanika és még sok más tudományág hozzájárulásával. A szerző villamosmérnök-informatikus, akinek munkáját több mint 300 publikáció, köztük nyolc szakkönyv fémjelzi, és aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Informatikai Karán már mint professzor emeritus tart előadásokat.
Részletek
- 470 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789639863316
- Szállító: Németvölgyi Antikvárium
- karcos borító
Online ár:
4 990 Ft
Online ár:
2 790 Ft
Online ár:
2 790 Ft