FÜLSZÖVEG
Az elmúlt évtizedekben azt tekintettem hivatásomnak, hogy a szocialista gazdaságot (a "létező szocializmust") tanulmányozzam, annak működését próbáljam megérteni és megmagyarázni. A valóság megfigyelőjének és elemzőjének tekintettem magamat. Hogy csak a legutolsó évekről szóljak: egy könyvön dolgozom, amely a szocialista gazdasági rendszerről összegyűlt mondanivalómat foglalja össze. Most ennek a röpiratnak a megfogalmazásával csupán egy rövid időre léptem ki abból a szerepkörből, amelyet önmagamnak kitűztem, és amelyet a továbbiakban is hivatásomnak fogok tekinteni. Azért váltok egy tanulmány erejéig szerepkört, mert egyedülálló a történelmi alkalom. Annyi évtized után először tűnik úgy: lesz olyan parlament és olyan kormány, amely elé bizalommal terjeszthetem elgondolásaimat. És ráadásul ez a jövendő parlament és kormány rettenetes nehézségek közepette fog hozzákezdeni munkájához. Ha tehát felgyűlt bennem valami mondanivaló, most van az a pillanat, amikor azt közölnöm kell. Vissza
TARTALOM
Vezetés 5
A tulajdon 11
A magánszektor 13
Az állami szektor 26
A két szektor arányának eltolódása 39
Más tulajdonformák 46
Összefoglalás: Duális gazdaság 49
A stabilizációs műtét 51
Az infláció leállítása 55
A költségvetés egyensúlyának helyreállítása 61
A makrokereslet kézbentartása 76
Ésszerű árak kialakulása 80
Miért egyszerre? 84
Humanitárius és gazdasági tartalék 86
A stabilizációs műtét és a külföld 87
A hiánygazdaság felszámolása 91
Műtét és gyógyulás 94
A gazdasági átmenet feladatai politikai nézőpontból 97
A program népszerűsége 99
Feszültségforrások 107
Erős kormányt! 116
Személyes utószó 119
Hivatkozások 123
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
1 190 Ft