Budapest Noir

Kondor Vilmos
Bookline értékelés: (20 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

  • 345 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789634331247

Összefoglaló

Kondor Vilmos műfajteremtő regénye, az utóbbi évtized legsikeresebb magyar krimije javított, átdolgozott kiadásban szeptembertől újra kapható, novembertől pedig már a mozikban is látható!

Budapest, 1936. Gömbös Gyula miniszterelnök halott, a város gyászol, így a sajtó sem foglalkozik azzal, hogy Erzsébetváros egyik kapualjában egy lány holttestére bukkannak. Egyedül Gordon Zsigmond, Az Est bűnügyi zsurnalisztája érkezik a helyszínre, és kezd kérdezősködni, ám mindenütt falakba ütközik. Ennyi éppen elég ahhoz, hogy tovább nyomozzon, a szálak pedig egyszerre vezetnek felfelé, a társadalom legfelsőbb, korrupt politikusokkal és gazdag üzletemberekkel teli világába, és lefelé, a prostitúció és az illegális ökölvívómeccsek sötét bugyraiba. Gordont azonban hajtja szimata és kíváncsisága, sőt, minél inkább el akarják rettenteni, ő annál kitartóbban halad előre. Nem tudja, kiben bízhat, nem sejti, kit milyen aljas, hátsó szándék mozgat, nem érdekli, mikor milyen érdekeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a fiatal lány gyilkosát Budapesten, ebben az egyszerre tündöklő és mocskos, meghasonlott alakoktól hemzsegő, bűnös városban.

1 + 50%
0.150000006
3 999 Ft 3 399 Ft
13 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Kondor Vilmos: Budapest Noir

Kondor Vilmos: Budapest Noir

+
6 979 Ft 5 932 Ft 0.15
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
2017. november 11.
Ezeket az adaptációkat nézzük ősszel!
Az ősz egyelőre Stephen King Az című klasszikusának feldolgozásától hangos, de szerencsére a következő hónapokban is sok adaptációt nézhetünk, ezekből válogattunk össze párat. Főként azokra koncentráltunk, melyek könyv alakban már megjelentek, vagy hamarosan megjelennek magyarul.
Teljes lista
  • Az egész, mármint ez az egész történet azzal kezdődött, hogy Miksa egyszer csak elhagyta a hazáját. Akkor még emlékezett rá, sőt pontosan tudta, hogy Miksának hívják, ...

    1 pont
    perceken belül
  • Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel,...

    7 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Mark Pryor: A könyvárus rejtélye
    Raktáron

    Mark Pryor: A könyvárus rejtélye

    Maxim Könyvkiadó, 2013
    akcióban
    0.4
    2 999 Ft 1 799 Ft
  • "Tatjána vörös nő volt. Legtöbbször fekete ruhát hordott, és alt hangon beszélt." Irodalmi szenzáció. Tatjána: Rejtő Jenő (1905-1943) alighanem utolsó, kéziratban mara...

    10 pont
    10 - 12 munkanap
    könyv

    Rejtő Jenő: Tatjána

    Szépmíves Könyvek, 2018 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • 1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Böszörményi Gyula: Nász és téboly - Ambrózy báró esetei IV. - puha kötés
    Raktáron

    Böszörményi Gyula: Nász és téboly - Ambrózy báró esetei IV. - puha kötés

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2017 0.150000006 3 699 Ft 3 144 Ft
Teljes lista
  • A gyilkosnak a közelben kell lennie. Sőt, talán nap, mint nap találkoznak vele... Két rémült tizenéves egy elhagyatott tanyaházhoz hívja a seriffet, aki holttestet tal...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    John Sandford: Mezei préda
    Raktáron

    John Sandford: Mezei préda

    MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2018
    extra ár
    0.200000003
    3 690 Ft 2 952 Ft
  • Magyarország, a következő évtized elején. A kormányzó erő a választásokra készül, ám kezd számára roppant kellemetlenné válni a milliárdos költséggel felállított, de é...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Réti László: Budapest Boulevard
    Raktáron

    Réti László: Budapest Boulevard

    MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • A norvég Jo Nesbo a világ egyik leghíresebb krimiírjója. Regényeit 50 nyelvre fordították le, és világszerte több mint 40 millió példányban keltek el. A fiatal és tehe...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Jo Nesbø: Macbeth
    Raktáron

    Jo Nesbø: Macbeth

    Kossuth Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • Robert Langdon, a szimbolika és a vallási ikonológia harvardi professzora a bilbaói Guggenheim Múzeumba érkezik, hogy részt vegyen egy felfedezés bemutatásán, amely ,,...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Dan Brown: Eredet
    Raktáron

    Dan Brown: Eredet

    Gabo Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • Kondor Vilmos műfajteremtő regénye, az utóbbi évtized legsikeresebb magyar krimije javított, átdolgozott kiadásban szeptembertől újra kapható, novembertől pedig már a ...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kondor Vilmos: Budapest Noir
    Raktáron

    Kondor Vilmos: Budapest Noir

    Libri Könyvkiadó, 2018
    1 + 50%
    0.150000006
    3 999 Ft 3 399 Ft
Teljes lista
  • "1943 decemberében Budapesten még egyetlen lövés sem dördült el, és Kállay Miklós kormánya mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. Az immáron a Reutersnek dolg...

    10 pont
    5 - 7 munkanap
    könyv

    Kondor Vilmos: A budapesti kém

    Agave Könyvek, 2014 0.150000006 2 980 Ft 2 533 Ft
  • Wertheimer Miklós hadnagy, Horthy kormányzó szárnysegéde alapvetően hétköznapi figura. Három dolog fontos a számára: az egyenruhája, a becsülete és a kocsija. Ám októb...

    9 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd
    Raktáron

    Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd

    Agave Könyvek, 2013
    akcióban
    0.3
    3 480 Ft 2 436 Ft
  • A fiatal Gordon Zsigmond nemrég tért haza Philadelphiából, ahová magánéleti válságok és a történelem viharai elől menekült. Tíz év távollét azonban hosszú idő, és itth...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest
    Raktáron

    Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest

    Libri Könyvkiadó, 2016
    1 + 50%
    0.150000006
    3 999 Ft 3 399 Ft
  • 1946. emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond ...

    10 pont
    könyv

    Kondor Vilmos: Budapest romokban

    Agave Könyvek, 2013 0.150000006 2 980 Ft 2 533 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 2 találat
Tibori 2017.10.04
A kortárs szerző "Bűnös Budapest" sorozatának első kötete arra kényszerített, hogy elolvassam a továbbiakat is. Nem csalódtam, a II. világháború előtti magyar fővárost, annak szépségével és romlottságával hűen ábrázoló krimi teljesen magával ragadott. A makacs Gordon Zsigmond, a Tata és Krisztina engem meggyőzött. Olvasom a sorozatot és imádom.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (0)   (0)
dori00 2017.10.02
Ez tipikusan egy olyan könyv, aminek saját, önálló atmoszférája van; imádtam a háború előtti Budapest leírását. Lélekben ott sétáltam Pest fényűző épületei közt, Buda macskaköves utcáin és a külváros romos nyomortanyáin. Nagyon tetszett a sok történelmi mozzanat, számomra csak fokozták a gyilkossággal automatikusan járó feszültséget. Mórt különösen a szívembe zártam, és kíváncsi vagyok, mi történt végül Krisztinával; Gordon pedig… vele még nagyon sokszor szeretnék az író könyveiben találkozni. Az egyetlen, amibe bele tudnék kötni, az a gyilkosság végkifejlete. Nem gondoltam volna, hogy ennyire „egyszerű” lesz a megoldás – furcsa ürességet hagyott bennem, olvastam volna egy még tovább bonyolított szálat. Az apró csalódástól eltekintve imádtam; alig várom, hogy megszerezzem a többi kötetet.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (0)   (0)