Gyra Miklós 1876-ban a nem túl sikeres pesti ügyvédek életét éli: van egy irodája a halszagú Hal téren, benne egy hivatalszolgája, meg egy védence, akit azzal vádolnak, hogy megsértette a császárt. Nem túl kényelmes lakását feleségével és kisfiával osztja meg, ám ezt a polgári idillt váratlanul darabokra robbantja egy küldemény. Tartalma egy napló, feladója pedig egy Wargha nevű férfi. A könyvet forgatva Gyra előtt szövevényes történet tárul fel, melynek középpontjában a Szent Korona áll. Gyra nem kevesebbet akar megtudni, mint hogy ki árulta el a koronát, amely az 1848-49-es szabadságharc végóráiban nyomtalanul eltűnt, hogy aztán néhány évvel később hirtelen megtalálják, s így magyar királlyá koronázhassák vele Ferencz Józsefet. Ki fedte fel a Habsburgok előtt a rejtekhelyét? Ki volt a korona árulója - vagy megmentője? A jó eszű ügyvéd elindul, hogy a frissen egyesített Budapesten utánajárjon a dolognak, kerül, amibe kerül...
A korona ügynöke a koronát védelmező család, a Wertheimerek első generációjának történetét meséli el. Érdekfeszítően, kalandokban bővelkedőn és történelmi szempontból hitelesen, azaz pontosan úgy, ahogy az egy kiváló történelmi kalandregénytől elvárható.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Gyra Miklós 1876-ban a nem túl sikeres pesti ügyvédek életét éli: van egy irodája a halszagú Hal téren, benne egy hivatalszolgája, meg egy védence, akit azzal vádolnak, hogy megsértette a császárt. Nem túl kényelmes lakását feleségével és kisfiával osztja meg, ám ezt a polgári idillt váratlanul darabokra robbantja egy küldemény.
Nagy Lajos, hogy igazának érvényt szerezzen, és megbosszulja öccse, András herceg meggyilkolását, hadjáratot vezetett Nápoly ellen. De hiába volt sikeres harcaiban, hiába menekült el Johanna Nápoly...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
5
az 5-ből
2 értékelés alapján