Csak asszony ne volna a világon
Táncház Alapítvány, 2025
Összefoglaló
"Kincs István (1867-1942), Kőszeg város választott plébánosa a XX. század első harmadában. Papi működése mellett politikai és gazdasági tevékenységet folytatott, alapított takarékpénztárat, borforgalmazó szövetkezetet, könyvkiadót, és sétabotgyárat is. Utazásai során eljutott a Szentföldre és az Amerikai Egyesült Államokba is... Nagyjából fél évszázados szépírói működése során ontotta magból a regényeket, elbeszéléseket, úti beszámolókat és iskoladrámákat. Saját korában a "katholikus széppróza megteremtőjeként" ünnepelték, de a második világháború után - aktív politikai nyomásra - "elfelejtődött". Pedig didaktikus szándéktól mentes, nyelvezetében és hangulatában jellegzetesen nyugat-dunántúli novelláinak ízes humora a mai napig sem veszített erejéből. Sőt......Van azután egészséges humora, mely, miként a tavaszi napsugár, vidám, játszi fénnyel aranyozza meg elbeszéléseit, s ez annál jobban esik, minthogy már-már belefárad és elfásul az ember lelke attól a pesszimisztikus, filozofáló, vagy cinikus hangtól és világnézettől, mely a modern novellisták jellegzetes sajátsága. Főérdeme azonban nyelve: zengzetes, zamatos, tőrőlmetszett magyar nyelv, melynek hasonlatai, jelzői, képei mind megannyi drágagyöngyök a népnyelv tengerének előttünk ismeretlen mélységeiből kihalászva... (Magyar Szemle, 1900. november)...s ezek a népnyelvből kihalászott csodák még sokkal izgalmasabbak lehetnek a mai olvasó számára, hiszen az elmúlt száz év nem csak a magyar nyelvet, de a társadalmi viszonyokat, s az értékrendeket is többszörösen átformálta. Egészen különleges, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt évszázadnál is hosszabb időben. Ennél csak az különösebb, hogy mennyi minden nem változott meg! Grozdits Károly, a kötet szerkesztője"
16 év árnyékban - 31 történet
Mit tett velünk a NER elmúlt tizenhat éve? Hogyan változott meg a közélet, a társadalom, a bizalom, az egymáshoz való viszonyunk - és mi maradt meg mindebből? A 16 év árnyékban harmincegy ismert k...
Online ár:
4 941 Ft
Kiadói ár: 5 490 Ft
Online ár:
1 800 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Online ár:
4 941 Ft
Kiadói ár: 5 490 Ft