Világkép

Kepes András
Libri Könyvkiadó, 2016
Bookline értékelés: (19 értékelés) Írj a termékhez értékelést
Ez a kiadvány e-könyv formátumban is elérhető!E-könyv változat

Információk

  • 355 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789633106709

Összefoglaló

Bejrútban, Buenos Airesben, és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beatles-számok helyett argentin szambákat penget a gitárján. Idegenben büszke magyar voltam, itthon pedig egyike azoknak, akik elhitték, hogy ez a Nyugat és Kelet között ingázó „Kompország” már Európa. Ahogy Ady írta száz éve. Azóta mintha Európa és a világ is egyre jobban ingázna. Keresné a helyét. Úgy éreztem, nekem is újra végig kell gondolnom mindazt, amit eddig életről és halálról, szeretetről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről és rítusokról képzeltem. De még a hétköznapokról: evésről, ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is. Humorral, könnyedén persze, nehogy megijesszem magam. Tudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések – ez a könyv is csupán amolyan szubjektív világ-pillanatkép.

Kepes András újságíró, író és egyetemi tanár három nyelven, Budapesten, Bejrútban, illetve Buenos Airesben végezte általános és középiskolai tanulmányait. Későbbi munkái és televíziós pályafutása (így pl. Világfalu című sorozata) során is rengeteg tapasztalatot gyűjtött a különböző kultúrák egymáshoz való viszonyával, a beilleszkedés nehézségeivel kapcsolatban. Jelen kötete egyfajta GPS-ként segít eligazodni az olvasónak zűrzavaros világunkban.


Olvasóink írták a könyvről:

Még csak a felénél tartok, de mér most úgy gondolom, hogy kötelező irodalomnak kellene lennie!

0.150000006
3 999 Ft 3 399 Ft
13 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Kepes András: Világkép

Kepes András: Világkép

+
8 289 Ft 7 045 Ft 0.15
5 - 8 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Bejrútban, Buenos Airesben és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beatl...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kepes András: Világkép - Bővített, új kiadás
    Raktáron

    Kepes András: Világkép - Bővített, új kiadás

    Libri Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 699 Ft 3 144 Ft
  • Csak egyetlen kötelékben bízom: ami egy nő és a nővérei között létezik. Amikor Aragóniai Katalin ifjú araként a Tudor-udvarba kerül, a legidősebb hercegnő, Margit a...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Philippa Gregory: Három nővér, három királyné
    Raktáron

    Philippa Gregory: Három nővér, három királyné

    Libri Könyvkiadó, 2017
    akcióban
    0.3
    3 999 Ft 2 799 Ft
  • Türelmesen meghallgat másokat, előbb gondolkodik, csak utána beszél. Egy találkozókkal teli nap után szívesen van egyedül. Jobban szereti, ha kevés, de igazán jó barát...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Sylvia Löhken: A csend ereje - A zárkózott ember útja a sikerhez
    Raktáron

    Sylvia Löhken: A csend ereje - A zárkózott ember útja a sikerhez

    Libri Könyvkiadó, 2016 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • Hogyan érhetsz el mindent, amit az élet tartogat számodra? Győzd le azt a mindig kételkedő belső hangot, ami azt mondja lehetetlen! Vedd kezedbe életed irányítását, és...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Allan Pease, Barbara Pease: A válasz - A teljes élet titka
    Raktáron

    Allan Pease, Barbara Pease: A válasz - A teljes élet titka

    Libri Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
Teljes lista
  • Legyőztük a pusztító éhínséget. Megfékeztük a gyilkos járványokat. Véget vetettünk az öldöklő háborúknak. De mihez kezdjünk ezek után? Kíséreljük meg legyő...

    16 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Yuval Noah Harari: Homo Deus - A holnap rövid története
    Raktáron

    Yuval Noah Harari: Homo Deus - A holnap rövid története

    Animus Kiadó, 2017 0.150000006 4 980 Ft 4 233 Ft
  • Bejrútban, Buenos Airesben, és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beat...

    13 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Kepes András: Világkép

    Libri Könyvkiadó, 2016 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
  • Bejrútban, Buenos Airesben és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beatl...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kepes András: Világkép - Bővített, új kiadás
    Raktáron

    Kepes András: Világkép - Bővített, új kiadás

    Libri Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 699 Ft 3 144 Ft
  • Egyesek azt hiszik, választaniuk kell jólét és boldogság között. Ez nem így van. A jólét és a boldogság a bőségnek ugyanabból a forrásából fakad. Ahhoz azonban, hogy m...

    5 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Jim Rohn: A jólét és boldogság 7 stratégiája
    Raktáron

    Jim Rohn: A jólét és boldogság 7 stratégiája

    Bagolyvár Könyvkiadó, 2008 0.150000006 1 650 Ft 1 402 Ft
Teljes lista
  • Bejrútban, Buenos Airesben, és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beat...

    13 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Kepes András: Világkép

    Libri Könyvkiadó, 2016 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
Teljes lista
  • Bejrútban, Buenos Airesben, és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beat...

    13 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Kepes András: Világkép

    Libri Könyvkiadó, 2016 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
  • Ez a könyv Polgár Judit életéről szól. De Kepes András nem egyszerű életrajzot írt: Judit történetén keresztül keresi a válaszokat az őt – és bizonyára mindannyiunkat ...

    13 pont
    könyv
  • Bejrútban, Buenos Airesben és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beatl...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kepes András: Világkép - Bővített, új kiadás
    Raktáron

    Kepes András: Világkép - Bővített, új kiadás

    Libri Könyvkiadó, 2017 0.150000006 3 699 Ft 3 144 Ft
  • Bejrútban, Buenos Airesben és később Amerikában egy komcsi országból érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki Beatl...

    9 pont
    perceken belül
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 8 találat
Bakró Bianka 2016.11.12
Még csak a felénél tartok, de mér most úgy gondolom, hogy kötelező irodalomnak kellene lennie!
Hasznosnak találtad a véleményt?   (12)   (6)
Marusnik Tünde 2016.11.14
Nagyon tanulságos gondolatok és példázatok emberi különbözőségről és hasonlóságról. Fontos dilemmákat feszeget könnyed stílusban.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (10)   (5)
Mizsei Judit 2016.11.09
Szakdolgozatomban a globalizáció - lokalizáció aspektusait vizsgálom, kommunikációs példákon elemezve megvalósulásait. Kepes András könyve számomra egészen új megvilágításba helyezte a globalizáció valamint a kultúrák közötti kommunikáció fogalmát. Megszavaznám középiskolai kötelező olvasmánynak, de a felnőtt társadalom jó része számára is alapmű lehetne.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (12)   (7)
Fehér Emese 2016.11.04
A mindennapjainkat érintő kérdésekkel foglalkozi "Humorral, könnyedén persze, nehogy megijesszem magam." /Kepes András/
Hasznosnak találtad a véleményt?   (10)   (6)
Berényi Ildikó 2016.11.04
Reményt és hitet ad a mában, hogy vannak még világítótornyok kis hazánkban...igaz egyre kevesebb.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (9)   (6)
Kővágó Ignácné 2016.11.11
Nagyon élvezetes, okos olvasmány. Rálátást ad sokfajta világra és emberekre.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (10)   (8)
Metlife Zrt. Petrezselyem Anita 2016.11.04
Nagyon érdekes, izgalmas könyv.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (8)   (7)
Bednarik Krisztián 2016.11.06
ő kepes,aki ismeri elég ennyi.ha nem ismered olvasd el az elsö mondatot mégegyszer.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (8)   (9)