A "Keresztények" egy szekta születése és gyermekbetegségei

Összefoglaló

A kutatónak lehetősége volt a magukat csupán „Keresztények”-nek nevező, de a kilencvenes években hazánkban „a dunaföldvári szekta” néven elhíresült és kellőképpen rettegett csoport eddigi történetét szociológusként, szociográfusként végigkövetni, egyúttal egy teljesen új, mozgalmi jellegű, szociológiai értelemben szektának tekinthető vallási jelenséget alakulás közben tanulmányozni. Amikor először írt róluk a szerző, megállapította, hogy jó szándékú, ártalmatlan társaság, akik Jézus őskeresztény híveit szándékoznak utánozni, ellenállva mindenfajta intézményesülésnek, életüket missziós tevékenységnek szentelve. Néhány szociológus kollégában felmerült azonban a gyanú, hogy  a szerzővel szemben kifejezetten barátságos és nyitott  „Keresztények” (akár M. Meadet a „vadak”) megvezették a kutatót. Nem ez történt, hanem valami más: az akár rokonszenvesnek is ítélhető vallási csoport története második évtizedében szektásodni kezdett. Belső konfliktusaikat egyre merevebben, szektásabb és autoriterebb módon oldották meg, egyre kevésbé tolerálták tagjaik egyre erőteljesebben megmutatkozó másságát. A kilépőkkel és a bennmaradtakkal készült interjúkkal és másfajta tényanyagra támaszkodva sikerült elkészíteni az identitása megőrzése keretében megmerevedő, bezáruló vallási csoport, a szektásodó szekta látleletét. Az esettanulmány egy konkrét eset leírásán és értelmezésén, vagyis a „betekintésen” kívül lehetőséget kínál az olvasónak a „kitekintésre” is: a vallás mozgalmi és intézményi dimenzióinak, valamint a szektának mint vallási és a szektás habitusnak mint vallásossági jelenségnek a bemutatására.