Talyigás Irma és az Ürdög

Kálmán Mari
Bookline értékelés: (2 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

  • 142 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9786155033001

Összefoglaló

"Ha az Úristen egyszer szálláshelyet keresne a Földön, s a háta mögé tekintene, bizonyosan Varacskára, erre a csendes református falucskára esne a választása. A Teremtés kezdete óta érintetlen itt minden: a selymes ölű dombok, az egyenes tartású, égbenéző jegenyék, az alázatos füzek, az álmos vasútállomás, sőt még a postahivatal is, bár annak bejáratán megrepedt a tejüveg, de erről majd később. Áldott jókedvében pottyantotta az Úr Varacskát a Vasi-hegyet megkerülő Liska folyó partjára, csak azután valahogy megfeledkezett róla. Ez lehetett az oka, hogy az itt élő elárvult lelkeket időnként az Ürdög próbálta meg pártfogásába venni.
Harminc esztendővel ezelőtt, mikor a szabad szellemű Szögi Bernát fiatal lelkészként ideérkezett, kénköves babonák, pokolbéli hiedelmek és jámbor istenhit közt vergődő gyülekezetre talált. Tagjai ártatlanok voltak, akár az erdejükben megbúvó állatok, de éppoly gyámoltalanok is. Ha sok volt az eső, ha kevés, csak fölsóhajtottak a felhők közé: „Hej, de elfelejtettél minket, Urunk!”, mert még a szárazságkor szokásos könyörgéseket sem ismerték. Arra az intésre meg, hogy „segíts magadon”, csak legyintettek, mert úgy vélték, a mondás második felét úgysem hallják meg odafönt. Az Ürdög, hogy jártasságát a világi bölcsességekben megmutassa, kajánul hozzátette: „Kéz kezet mos. Csakhogy viszonosság nélkül az Égben sincs ám kézmosás, s ugyan mit adhattok ti egy kis esőért cserébe?” Az emberek erre csak vakarták a fejüket, s tovább sóhajtoztak..."

Történet arról, hogyan tapos el mindenkit maga körül egy zabigyerekként született varacskai parasztlány, hogy karriert csináljon, majd hogyan tapossa el őt egy még erőszakosabb, rendszerváltás utáni ügyeskedő.

Tudjon meg többet!

Olvasóink írták a könyvről:

Kiváló könyv, nem tudtam letenni, egy éjszaka alatt elolvastam. Rengeteget izgultam a szereplőkért, csak azért nem nevettem hangosan, hogy fel ne ébresszem a családomat, miközben gyakran borzongott a hátam. Irmuskát, miközben utálja az ember, szeretni is lehet, és a többi figura is valóságos telitalálat.

akcióban
0.5
2 390 Ft 1 195 Ft
4 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög

Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög

+
6 380 Ft 4 586 Ft 0.28
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Az élet túl fontos ahhoz, hogy véresen komolyan vegyük! Ahogyan a szépség fűszere a hiba, úgy a valóságé a humor. A nevetés megoldást ugyan nem, de feloldást feltétlen...

    8 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
  • A Szabadesés Dora Craiban Helena trilógiájának második kötete. Helena már tudja magáról, hogy ő voltaképpen egy Boszorkány. Ő és szerelme, Jeremy életében titokzatos i...

    5 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Dora Craiban: Szabadesés - Helena II.
    Raktáron

    Dora Craiban: Szabadesés - Helena II.

    Atlantic Press Kiadó, 2011
    akcióban
    0.5
    2 990 Ft 1 495 Ft
  • Alig pár év telt el Magyarország történetének legbrutálisabb gyilkosságsorozata óta, most mégis egy újabb borzalmas üggyel néz szembe az Országos Rendőr-főkapitányság....

    5 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szántó Dániel: Revans - A sorozatgyilkosok köztünk élnek...
    Raktáron

    Szántó Dániel: Revans - A sorozatgyilkosok köztünk élnek...

    Atlantic Press Kiadó, 2016
    akcióban
    0.5
    2 990 Ft 1 495 Ft
  • Az író másképpen olvas, mint az olvasó, mert tudja, hogyan jött létre a kezében tartott mű, nemcsak a szöveg színét érti meg, a visszáját is, a motívumokat s azok megv...

    8 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szabó Magda: A csekei monológ
    Raktáron

    Szabó Magda: A csekei monológ

    EURÓPA, 2008 0.100000001 2 300 Ft 2 070 Ft
Teljes lista
  • Mekkora hullámokat vethet egy apró rezdülés a történelem folyamán? Miként kapcsolódhat össze egymást nem is ismerő emberek sorsa? Hét nap, három család és egy viharos ...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Gárdos Péter: Hét mocskos nap
    Raktáron

    Gárdos Péter: Hét mocskos nap

    Libri Könyvkiadó, 2018
    extra ár
    0.200000003
    3 699 Ft 2 959 Ft
  • Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, am...

    10 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 8 munkanap
    könyv
    Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek
    Beszállítói készleten

    Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek

    Libri Könyvkiadó, 2018
    extra ár
    0.200000003
    3 299 Ft 2 639 Ft
  • Engem az emberek valamiféle megbízható és jóindulatú nagybácsinak tekintenek (az okok egy részét tudni vélem. Úton-útfélen megállítanak, s beszélgetést kezdeményeznek....

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül
    Raktáron

    Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül

    Athenaeum Kiadó, 2018
    extra ár
    0.200000003
    3 999 Ft 3 199 Ft
  • Cserna-Szabó András legújabb regénye a Teremtéssel kezdődik, a világ megszületése után pedig korokon és helyszíneken száguldunk (vagy éppen poroszkálunk, vagy ugrabugr...

    13 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
    Raktáron

    Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik

    Helikon Kiadó, 2018 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
Teljes lista
  • "Ha az Úristen egyszer szálláshelyet keresne a Földön, s a háta mögé tekintene, bizonyosan Varacskára, erre a csendes református falucskára esne a választása. A Teremt...

    4 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög
    Raktáron

    Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög

    Atlantic Press Kiadó, 2010
    akcióban
    0.5
    2 390 Ft 1 195 Ft
Teljes lista
  • "Ha az Úristen egyszer szálláshelyet keresne a Földön, s a háta mögé tekintene, bizonyosan Varacskára, erre a csendes református falucskára esne a választása. A Teremt...

    4 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög
    Raktáron

    Kálmán Mari: Talyigás Irma és az Ürdög

    Atlantic Press Kiadó, 2010
    akcióban
    0.5
    2 390 Ft 1 195 Ft
  • A regény hősnője egy épp csak öntudatra ébredő fiatal lány, aki szabadulni akar szülei mindent és mindenkit kirekesztő, betegesen zárt világából, és egy paranoiás anya...

    5 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kálmán Mari: Ecetudvar
    Raktáron

    Kálmán Mari: Ecetudvar

    Atlantic Press Kiadó, 2012
    akcióban
    0.5
    2 690 Ft 1 345 Ft
  • Az öregedés mosolyt, és könnyeket fakasztó folyamatát mutatja be a regény, három különböző karakterű, társadalmi- és családi helyzetű férfi hétköznapjain és magánéleti...

    3 pont
    Raktáron
    Azonnal letölthető
    e-Könyv
    Kálmán Mari: Bánatorgia
    Raktáron
  • Az emberi kapcsolatok sokféle geometriai formát alkothatnak. Alkothatnak kört, piramist vagy éppen háromszöget. Kálmán Mari új regényében a főszereplők, két férfi és e...

    5 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kálmán Mari: Háromszög másképp
    Raktáron

    Kálmán Mari: Háromszög másképp

    Atlantic Press Kiadó, 2016
    akcióban
    0.5
    2 690 Ft 1 345 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 1 találat
karikarika 2010.10.23
Kiváló könyv, nem tudtam letenni, egy éjszaka alatt elolvastam. Rengeteget izgultam a szereplőkért, csak azért nem nevettem hangosan, hogy fel ne ébresszem a családomat, miközben gyakran borzongott a hátam. Irmuskát, miközben utálja az ember, szeretni is lehet, és a többi figura is valóságos telitalálat.
Hasznosnak találtad a véleményt?   (12)   (4)