Az emberi jogok európai bíróságának esetjoga a gyakorlat számára
Novissima Kiadó, 2013
Összefoglaló
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye a leghatékonyabb nemzetközi emberi jogvédelmi mechanizmus, amely a magyar hatóságok jogsértései miatt sérelmet szenvedett személyek rendelkezésére áll. Az Egyezmény által létrehozott Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis nem csupán deklarálhatja a jogsértést, hanem érdemi szankcióval sújthatja az Egyezmény cikkeit megszegő államokat, jelentős összegű kártérítést ítélhet meg a panaszosoknak.
A Bíróságához fordulásnak megvannak azonban a maga szigorú az Egyezményből, a Bíróság ügyrendjéből és joggyakorlatából megismerhető eljárási szabályai. A statisztikák ennek ellenére azt mutatják, hogy a Bíróság a benyújtott panaszok 80-90%-át valamely formai kritérium megsértése miatt elfogadhatatlannak minősíti, és elutasítja.
Jelen könyv elsődlegesen azzal a szándékkal íródott, hogy az ilyen buktatók leküzdésének elősegítése érdekében áttekinthető formában prezentált gyakorlati ismereteket nyújtson azoknak, akik akár kérelmezőként, akár jogi képviselőként eljárást kívánnak indítani a Bíróság előtt.
A könyv az eljárási szabályok leírásán túl a magyar ügyekre összpontosítva a vonatkozó esetjogot is ismerteti, hogy az elmondottakat gyakorlati példákkal illusztrálva tegye még jobban használhatóvá a jogkereső közönség számára.
Az eltévedt ember - Amikor az emberi jogok már nem a természetjogból erednek
Pierre Manent műve a modern emberi jogi gondolkodás és a klasszikus természetjog feszültségét vizsgálja. Szerinte korunk az egyéni jogokat helyezi minden elé, miközben elveszíti azokat az erkölcsi ...
Online ár:
3 591 Ft
Kiadói ár: 3 990 Ft
Online ár:
5 850 Ft
Kiadói ár: 6 499 Ft
Online ár:
4 554 Ft
Eredeti ár: 5 060 Ft
Online ár:
4 482 Ft
Kiadói ár: 4 980 Ft