A harmadik világból az elsőbe

Li Kuan Ju

Információk

Összefoglaló

"Minden nagy tett a megvalósulásáig csak álom, és [Li Kuan Ju] jövőképében egy olyan állam szerepelt, amely kiválósága révén képes lesz nem csupán a túlélésre, hanem a domináns szerep elérésére is. Kiemelkedő intelligenciával, fegyelemmel és leleményességgel pótolnák a hiányzó természeti erőforrásokat. Li Kuan Ju olyan feladatot tűzött ki honfitársai elé, amelyre korábban soha nem gondoltak: hozzák rendbe a várost, majd kiemelkedő teljesítményükkel tegyék a szomszédjaikkal szembeni ellenségeskedés és a saját etnikai megosztottságuk legyőzésének jelképévé. A mai Szingapúr tulajdonképpen Li végrendelete. Az évi egy főre jutó jövedelem a függetlenség elnyerésekor nem érte el az ezer dollárt, ma közel harmincezer dollár. Az ország Délkelet-Ázsia high-tech éllovasa, kereskedelmi raktára és tudományos központja. A délkelet-ázsiai térség és környezete politikájában, valamint gazdaságában is fontos szerepet játszik.
[...]
Li Kuan Ju nem lenne hű önmagához, ha nem adna őszinte elemzést arról a különbségről, amely szerinte a Nyugat individualizmusa és a hazájában, valamint a legtöbb ázsiai országban prioritásnak számító társadalmi összetartás között fennáll. Nem várja el tőlünk, hogy megváltoztassuk az általunk követett modellt, csupán azt, hogy ne próbáljuk ráerőltetni a miénktől eltérő történelmű és igényű társadalmakra."

Henry Kissinger, 2000

0.150000006
5 000 Ft 4 250 Ft
17 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Ju, Likuan: A harmadik világból az elsőbe

Ju, Likuan: A harmadik világból az elsőbe

+
9 300 Ft 7 905 Ft 0.15
Raktáron
1 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Napjaink legmeghatározóbb eseménye a teljes gőzzel nyomuló iszlám terjeszkedése. Magyarország egyelőre keveset érez ebből, az istenek a fejünk fölött harcolnak, de a m...

    9 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Dobai Gábor: Az Iszlám Állam felemelkedése és bukása
    Raktáron

    Dobai Gábor: Az Iszlám Állam felemelkedése és bukása

    Underground Kiadó és Terjesztő Kft., 2018 0.150000006 2 895 Ft 2 461 Ft
  • Az államok határain átívelő politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatok intenzitásának és összetettségének gyors növekedése mára aláásta a külpolitika e...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
  • "Íme, emberek milliói, akiket egyáltalán nem tudunk megkülönbözetni egymástól, ugyanazokat a gondolati sémákat használják, politikailag egységesek, és nem ismernek sem...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ryszard Legutko: A közönséges ember diadala
    Raktáron

    Ryszard Legutko: A közönséges ember diadala

    Rézbong Kiadó, 2018 0.150000006 3 200 Ft 2 720 Ft
  • A XX. század utolsó harmadának egyik legjellegzetesebb és csak erre a korszakra jellemző vonása, hogy világsztárokat termel ki magából, szinte függetlenül azok foglalk...

    26 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Henry Kissinger: Diplomácia
    Raktáron

    Henry Kissinger: Diplomácia

    Panem Kft., 2008 0.100000001 7 300 Ft 6 570 Ft
Teljes lista
  • A XXI. században csaknem kétmilliárd keresztény és 800 millió mohamedán él Földünkön. A magukat zsidónak vallók száma mintegy 12-14 millió. Ebből is látható, hogy a zs...

    10 pont
    Beszállítói készleten
    10 - 12 munkanap
    könyv
    Drábik János: Egyenlők és egyenlőbbek - A szemitizmus szervezett magánhatalom
    Beszállítói készleten
  • 1913: ez az a pillanat, amikor a korszak virága teljében van, az az év, amikor minden lehetségesnek tűnik. A ragyogó kezdetben azonban már felsejlik a hanyatlás. 1913-...

    9 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Florian Illies: 1913 - Az évszázad nyara - Az évszázad nyara
    Raktáron

    Florian Illies: 1913 - Az évszázad nyara - Az évszázad nyara

    Park Kiadó, 2014
    akcióban
    0.3
    3 500 Ft 2 450 Ft
  • 1947-re Kelet- és Nyugat-Európa politikailag kettészakadt, aminek súlyos gazdasági következményei voltak Európa keleti felén. A Szovjetunió érdekszférájába került Magy...

    7 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 7 munkanap
  • A XX. század utolsó harmadának egyik legjellegzetesebb és csak erre a korszakra jellemző vonása, hogy világsztárokat termel ki magából, szinte függetlenül azok foglalk...

    26 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Henry Kissinger: Diplomácia
    Raktáron

    Henry Kissinger: Diplomácia

    Panem Kft., 2008 0.100000001 7 300 Ft 6 570 Ft
Teljes lista
  • "Minden nagy tett a megvalósulásáig csak álom, és [Li Kuan Ju] jövőképében egy olyan állam szerepelt, amely kiválósága révén képes lesz nem csupán a túlélésre, hanem a...

    17 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ju, Likuan: A harmadik világból az elsőbe
    Raktáron

    Ju, Likuan: A harmadik világból az elsőbe

    Antall József Tudásközpont, 2018 0.150000006 5 000 Ft 4 250 Ft
Teljes lista
  • "Minden nagy tett a megvalósulásáig csak álom, és [Li Kuan Ju] jövőképében egy olyan állam szerepelt, amely kiválósága révén képes lesz nem csupán a túlélésre, hanem a...

    17 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ju, Likuan: A harmadik világból az elsőbe
    Raktáron

    Ju, Likuan: A harmadik világból az elsőbe

    Antall József Tudásközpont, 2018 0.150000006 5 000 Ft 4 250 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!