A filozófia történetének regénye ma már klasszikus mű, amelyre hivatkozni illik, több millió példány fogyott belőle Európában. Sofie Amundsen, miután szem elől veszíti édesapját, naponta talál levelet a postaládájában, amelyben a „nagybetűs életben” igyekszik őt valaki eligazítani. Sofie komolyan veszi ezeket az üzeneteket, fejteni kezdi azok tartalmát, elmélyed az élet rejtelmeiben. Napi izgalmakra, gyermeki történetekre egyszerűsödnek a hétköznapok, tele olyan eseményekkel, amelyekben nekünk, olvasóknak felnőtt, nevelő szülőként is részt kell vennünk. A lét nagy kérdéseire keresi a választ Sofie, éppen úgy, mint bárki más, aki vár valamit az élettől. Jostein Gaarder (1952. augusztus 8., Oslo) világhírű norvég regényíró. Az Oslói Egyetemen végzett, majd középiskolai tanárként, és a Fana-i Népfőiskola filozófiatanáraként tevékenykedett. Nemzetközi áttörést számára a Sofie világa 1991-es megjelenése hozott. Azóta minden idejét az írásnak szenteli, és a társadalmi és filozófiai eszmecserék aktív résztvevője.Elbeszélései és regényei tucatnyi kötetben jelentek meg, de filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Gaarder jellemző stílusjegye az elbeszélő síkok ötvözése, illetve az élet nagy rejtélyei iránti mesterkéletlen érdeklődés. Széles körben ismert történeteket is újragondol, amelyeket azután kreatívan át is értékel. Első számú bestsellere, a Sofie világa 45 különböző nyelven látott napvilágot, eddig eladott példányszáma elérte a 30 milliót. Film, valamint számítógépes társasjáték is készült belőle, 1995-ben ebből a könyvből adták el a legtöbbet a világon. Gaarder a környezetvédelem és az emberi jogok területén is gyakorta felszólal. 1997-ben feleségével, Siri Danneviggel megalapította a Sofie-díjat, amelyet évente ítélnek oda olyan személyeknek, akiknek kiemelkedő a munkássága e területeken. Jostein Gaardert 2005-ben lovaggá ütötték, ugyanebben az évben a Dublini Egyetem (Trinity College) is díszdoktorai közé fogadta. Több mint 10 norvég és nemzetközi díj, emellett számos kritikai elismerés birtokosa.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Előzetes figyelmeztetés: Kedves Olvasó, e kötetben rövid-közepes írásokat találsz a legkülönbözőbb témákból - vannak titokzatosak, tiltottak, irodalmi kuriózumok, és bocsánat, de filozófiai kr...
Online ár:
3 000 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára