Ha az Al-Kaida megszerzi az atomfegyver…..
José Rodriguez Santos negyedik regénye jelenik meg magyarul. Az Isteni formula, A hetedik pecsét és a 638-as kódex nagyszerű szerzőjének új sikerkönyve az iszlám világának és a Korán szövegeinek világába kalauzolja az olvasót. Egy teherautó gördül be késő éjszaka egy Oroszországi nukleáris létesítmény területére. Az őröket meggyilkolják, egy kis csecsen csapat behatol a komplexumba. A betörők két doboz
erősen dúsított uránnal távoznak. Megkezdődik az emberiség legújabb rémálma. A világhírű kriptoanalitikust, Tomás Noronhát keresi meg a CIA Tudományos és Technológiai Igazgatóságának vezetője, hogy fejtse meg azt a kódolt üzenetet, amelyet a CIA az interneten fogott el nemrég. Az üzenetet az al-Kaida küldte e-mailben. Az Isten haragja mai világunkról szól. A benne közölt információk a nukleáris bombákkal, illetve az iszlám fundamentalizmussal kapcsolatban egytől egyig hitelesek. A Korán-idézetek radikális olvasata segít megértenünk az iszlám Fundamentalisták gondolkodását és motivációit. Megtudjuk, kik ők, mit akarnak és milyen komoly veszélyt jelentenek.
A regény hitelességét még inkább alátámasztja, hogy egy volt al-Kaida-tag lektorálta.
Pörgős regény hiteles információval!”
Diário de Notícias, Portugal
José Rodriguez Dos Santos a történetmesélés nagymestere, vibráló realitással magyarázza el az iszlám radikalizmus okait és hatásait.”
Il Messaggero, Italy
Egy történet, amelyben az iszlámról szóló eszmecsere lenyűgöző thrillerré válik […] egy regény a korról, amelyben élünk.”
Metro, Italy
Nagyon aktuális téma gondosan felkutatva […] csavaros történet akciódús és szövevényes thrillerbe ágyazva, amely az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót.”
Jornal de Letras, Portugal
„…José Rodriguez Dos Santos visszavonhatatlanul elnyerte a Bestsellerek Királya címet az Isten haragja című regényével!
Expresso, Portugal
A szerelem átível téren és időn. "A történelem lenyűgöző módon kel életre a könyvlapokon." - New York Daily News Éppen az amerikai függetlenségi háború idejében járunk, és a világ a feje tetej...
Akciós ár:
5 200 Ft
Korábbi ár: 5 200 Ft
Online ár: 6 499 Ft
Akciós ár:
4 400 Ft
Korábbi ár: 4 400 Ft
Online ár: 5 499 Ft
Akciós ár:
5 600 Ft
Korábbi ár: 5 600 Ft
Online ár: 6 999 Ft
Akciós ár:
3 600 Ft
Korábbi ár: 3 600 Ft
Online ár: 4 499 Ft
Akciós ár:
3 200 Ft
Korábbi ár: 3 200 Ft
Online ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
3 920 Ft
Korábbi ár: 3 920 Ft
Online ár: 4 899 Ft
5
az 5-ből
5 értékelés alapján
Nagyon aktuális, pörgős, magával ragadó, valódi kutatáson alapul az író összes regénye.