Jelen füzetemet az: Újabb adalékok a székelyek régi történetéhez című, kéziratban lévő, nagyobb munkám függeléke gyanánt szándékoztam volt kiadni. Ezért van, hogy e füzetben bizonyos dolgok csak érintve vannak s azokat illetőleg említett nagyobb munkámra utalok, melyben az itt csak érintett dolgok tüzetesen kifejtve és igazolva vannak. Például, hogy a Székely székekben emlegetett Nemek és Ágak, melyeknek Verbőczi által történt eme téves értelmezése ellen: Siculi per tribus et generationes, a'que lineas generationum, antiquo more, hereditates ac officia inter sese partiuntur et dividunt, már a 16. században tiltakoztak, melyeket azonban, Verbőczi téves állítása alapján, íróink még ma is vérségi kapcsolatot jelentő nemzetségeknek és nemzetségi ágazatoknak mondanak és írnak hogy eme Nemek-Ágak nem vérségi kapcsolatot jelentettek, hanem közigazgatási, törvénykezési stb. területi szervek voltak, említett főmunkámban tüzetesen ismertetem és adatokkal igazolom; csak azt jegyzem még meg erre vonatkozóan, hogy Sándor Imre is Nemek és Ágak a Székelyföldön c. tanulmányában, az igazságnak megfelelően, ugyanerre az eredményre jutott. Ismertetem főmunkámban a sokat gúnyolt kő vert; rávilágítok a bolgár hadifogoly elméletre; rámutatok más munkákban is előforduló, székelyekre vonatkozó, téves állításokra s hiteles adatokkal helyreigazítom azokat. Ismertetek még más fontos és nevezetes dolgokat, mikről eddig nem igen volt szó. Eme nagyobb munkámat is sajtó alá adom, ha kellő számú előfizető jelentkezik. Addig is tehát külön kiadom e kis füzetet, nehogy a székelyek germán-gepida eredetének tudós felfedezője a hallgatást új felfedezése elismerésének vegye és így egyáltalán meg nem állható állításait megdönthetetlen igazságoknak képzelje.
Keveseknek adatik meg, Budapesten meg pláne: születésem - 1956 - óta ugyanabban a lakásban élek. Gyerekként, amikor az ember a szavak bűvöletében él, és a világ birtokba vételének szinte mágikus mó...
Online ár:
4 497 Ft
Eredeti ár: 5 290 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
4 633 Ft
Eredeti ár: 5 450 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 500 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára