John Sandfordnak ebben a feszülten izgalmas, a New York Times sikerlistáján első helyre került krimijében Lucas Davenport egy vitriolos blog ügyében nyomoz, ami a jelek szerint az Egyesült Államok szenátorainak gyermekeit veszi célba.
Az egyik amerikai szenátor lánya a közösségi médiás megjelenéseit ellenőrzi, amikor egy különös blogban a saját fényképét fedezi fel. És mások képei is szerepelnek ugyanott, mégpedig befolyásos washingtoni politikusok gyerekeié. A képeken sétálnak vagy az iskoláik mellett állnak, és mindegyikük név szerint beazonosítható. A képek körül a legkülönfélébb radikális csoportoktól származó rosszindulatú és zavaros szövegeket, kirohanásokat lehet olvasni.
A dolog kézenfekvően ijesztő - lehet, hogy egy gyilkos szándéktól vezérelt, háborodott elméjű szélsőséges szegődött a befolyásos politikusok szeretteinek nyomába? De amikor értesítik az FBI-t, a szövetségiek nem sokat tudnak tenni. A névtelen fényképészt képtelenség egy konkrét helyhez vagy IP-címhez kötni, és ami ennél is fontosabb: az aktatologató bürokraták úgy vélik, tulajdonképpen senki sem követett el bűncselekményt. Amikor nincs kihez fordulni, a tekintélyes szenátorok úgy határoznak, hogy olyasvalakit kérnek fel, akit nem kötnek az FBI szabályai: Lucas Davenportot.
"Ha nem olvastál Sandfordot, minden minden idők egyik legnagyobb íróját hagyod ki."
Stephen King
Carl és Roy Opgard sikeres emberek, olyan sikeresek, amennyire az egy Oshoz hasonló hegyi faluban csak lehetséges. Carl a saját wellnesshotelét igazgatja, Roy pedig a benzinkutat vezeti, és építeni...
Online ár:
4 837 Ft
Eredeti ár: 5 690 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Azt, hogy miért "álarcos", nehezen tudtam felfogni... Vagy talán nem is. Persze nem ez a legfontosabb. jól megírt, izgalmas, igazi Sandford-könyv, aminek külön érdeme, hogy az olvasóba sulykolja a közösségi média, az önmagunk teljes "kiadásának" veszélyeit, s azt, hogy ezek az információk rossz kézbe kerülve veszélyesek - életvmondtueszélyesek - lehetnek. Azt mondtuk valamikor, hogy a könyv "nevel, tanít, szórakoztat" - ezt most silkerült, s az a baj, hogy pont azok nem fogják elolvasni, akik a legjobban veszélyeztetettek, a kevés önkontrollal rendelkező fiatalok. Ettől függetlenül a könyvről csak jót lehet írni, mindenkinek javaslom!
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára