Ismertető: A regényirodalomban a kém romantikus figura, akinek titkai békét szerezhetnek vagy háborút robbanthatnak ki, de vajon a valóságban alapfeltétele-e a katonai győzelmeknek a felderítés, a hírszerzés? Úttörő jellegű új művében korunk kiemelkedő hadtörténésze egy elméleti bevezető után (amely ismerteti a katonai felderítés formáit és eszközeit, lehetőségeit a legkorábbi időktől máig) konkrét csatákat, hadjáratokat elemez a felderítés szempontjából: Nelson és az Egyiptomba tartó Napóleon flottáinak bújócskázását a Földközi-tengeren, Stonewall Jackson déli tábornok manőverezéseit a Shenandoah-folyó völgyében, illetve az északiak hírszerzői próbálkozásait az amerikai polgárháború idején, Kréta német megszállását a második világháborúban, valamint a világháború csendes-óceáni hadszínterének legjelentősebb, Midway-szigeteki ütközetét az amerikaiak és a japánok között. Végül áttekintést kapunk tőle az 1945 utáni katonai hírszerzésről, amely kiterjed a koreai, a vietnami, a Falkland-szigeteki és az Öböl-háborúra, illetve a nemzetközi terrorizmus elleni harcra is. Keegan konklúziója kijózanító: a felderítés, a hírszerzés hasznos a háborúban, de önmagában nem döntő a szerepe. A nagy felderítési előny sem garantálja feltétlenül a győzelmet. A háborúk végkimenetelét rendszerint az elegendő mértékű, célszerűen bevetett erő szabja meg. Nelsonnak és Jacksonnak gyakran csak töredékes információi voltak az ellenségről, ezt azonban ellensúlyozta hadvezéri tehetségük. A britek tudtak a Krétát fenyegető német invázióról, ám a túlerő legyűrte őket. A falklandi háború idején a brit felderítés kifejezetten gyatra volt, de a sorkötelesekből álló argentin egységek nem voltak méltó ellenfelei a profi angol katonáknak. Ahogyan a New York Times kritikusa írja: "Keegan nem a hírszerzés nimbuszát akarja megtépázni, csupán perspektívába helyezi a hadviselésnek ezt a titokzatossággal övezett vetületét, hogy rámutasson: a közképzelettel ellentétben nem amolyan szórakoztató és könnyed út a diadalhoz".- További ismertető: "Belelapozás".
--------------------------------------- A témaválasztás sokat ígérő: mennyire hasznos a hírszerzés a háborúban? A válasz kézenfekvő: nagyon. Aminek azonban ellentmond az a tény, hogy hiába álltak rendelkezésre pontos adatok az ellenségről, voltak katonai vezetők, akik ennek ellenére hibásan értékelték a helyzetet, és ezért vereséget szenvedtek. Nosza, módosítsuk az állítást oly módon, hogy a hírszerzés nagyon hasznos a háborúban, ha a parancsnok képes helyesen értelmezni a befutott adatokat. Igen ám, de hiába a megfelelő döntés és parancs, ha a katonák mégsem tudják teljesíteni (elszántság hiányában, a körülmények alakulása miatt, stb.). Talán ebből is látszik, az egyszerű kérdésre nincs egyszerű válasz. Keegan az évezredek óta bevált módszerrel igyekszik kiokosítani bennünket, ezért törvények és szabályok helyett példameséket mesél. Természetesen történész lévén nem kitalált eseteket használ, hanem az utolsó bő kétszáz évből válogat, Napóleon korától egészen az 1982-es argentin-angol konfliktusig. A példák önmagukban is érdekesek, csak olvasás közben ne tévesszük szem elől, hogy nem a történelmi eseményeken van a hangsúly, hanem az ebből levonható, hírszerzéssel kapcsolatos következtetéseken. Van, ahol ez a kettősség nem okoz gondot (Napóleon üldözése), de van, ahol befejezetlennek tűnik a történet (1982) – pedig nem az, csak a hírszerzés kihangsúlyozása miatt másról, mint lényegtelen elemről nem esik szó. Azért Keegan nem hagyja magára az olvasót, az utolsó részben kapunk egy alapos összefoglalást, ha úgy tetszik, végkövetkeztetést, ami nem más, mint: hiába a pontos hírszerzés, ha a megszerzett adatok felhasználásának módja nem megfelelő. Vagy ahogy Helmuth von Moltke mondta: „Nincs haditerv, amely túlélné az ellenséggel való találkozás első öt percét.”
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
3 190 Ft