A boszorkány hagyatéka

John Cure

Információk

  • 512 oldal
  • Kötés: karton
  • ISBN: 9786155888007

Összefoglaló

"1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden.

Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Futótűzként kezdett terjedni a gyűlölet. A boszorkányüldözés végén tizenhárom, boszorkánynak tartott szegedi lakost küldtek a Tisza ártérében felállított máglyákra.

2018 tavaszán egy szegedi kollégiumból négy középiskolás jóbarát tűnik el nyomtalanul. A rendőrségi nyomozás döcögősen indul, mivel csellengőként kezelik őket.

Angyal Janka, az egyik eltűnt fiú nővére nem tud belenyugodni, hogy napok telnek el eredménytelenül, így barátnője, Szépvölgyi Léna segítéségével maga is testvére keresésére indul. Janka gyerekkora óta epilepsziával küzd, ráadásul a nagyobb rohamai alkalmával tragikus eseményeket lát előre, újabban pedig álmaiban egyre gyakrabban tűnnek fel fekete hollók, egy hátborzongató csontvázló, valamint egy különös asszony, akinek egész testét fekete lepel borítja.

Néhány nap múlva az egyik eltűnt fiú brutálisan megcsonkított holtteste a Boszorkány-szigetnek nevezett ártéri erdőben kerül elő. Innentől kezdve a rendőrségnek és a két lánynak is nyilvánvalóvá válik, hogy versenyt kell futniuk az idővel, mert a másik három fiú valahol egy könyörtelen gyilkos fogságában várja a végzetét.

Az izgalmas misztikus thriller napjainkban játszódó történései mellett hitelesen eleveníti fel a 18. század elejéről Magyarország történetének legtöbb áldozatot követelő boszorkányüldözését.

John Cure, hazánk legolvasottabb horror és misztikus thriller írója, eddig négy sikerkönyvet tudhat maga mögött. Ötödik regényében - idegfeszítő cselekményen és valós történelmi eseményeken keresztül - ismét biztos kézzel sodorja az olvasót a megoldás felé."

0.200000003
3 699 Ft 2 959 Ft
11 pont
2018.10.29
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A halottak arcán ott az életük. Jude Fontaine nyomozót három évig tartották fogva egy földalatti cellában. Az egyetlen kapcsolata a külvilággal a fogvatartója volt, az...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Anne Frasier: A testolvasó
    Raktáron

    Anne Frasier: A testolvasó

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2017 0.150000006 3 299 Ft 2 804 Ft
  • Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztés...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Kendare Blake: A rémálmok lánya
    Raktáron

    Kendare Blake: A rémálmok lánya

    Geopen Kiadó, 2012 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • Finley Montgomery kislánykora óta hangokat hall és látomásos álmok gyötrik, amiket nem ért, és szabadulni sem tud tőlük. Különös adottsága egyre rémisztőbbé válik szám...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lisa Unger: Halotakkal suttogó
    Raktáron

    Lisa Unger: Halotakkal suttogó

    ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
  • "Te vagy a mamám?" Tessa Markham egy kisfiút talál a konyhájában. A gyerek az édesanyjának gondolja. Tessának azonban nincsenek gyermekei. Már nincsenek. Nem ismeri a ...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Shalini Boland: A titkos mama
    Raktáron

    Shalini Boland: A titkos mama

    MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2018 0.150000006 3 590 Ft 3 051 Ft
Teljes lista
  • Egy kis szívességgel kezdődik – hétköznapi szívességgel, amelyet az anyukák szoktak egymásnak tenni. Amikor az elbűvölő Emily megkéri Stephanie-t, hogy hozza el a fiát...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Bell, Darcey: Egy kis szívesség
    Raktáron

    Bell, Darcey: Egy kis szívesség

    Gabo Kiadó, 2018 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Samson minden napja szoros időbeosztás szerint zajlik. Reggeli után kilép a házból, és elindul a gondosan megtervezett körútjára. Vadidegen nőket követ. Arról ábrándoz...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Charlotte Link: Figyelő szemek
    Raktáron

    Charlotte Link: Figyelő szemek

    General Press Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • „Intenzív és felkavaró – egy fantasztikus pszichológiai thriller” – Lee Child „Gyors tempójú, ugyanakkor elgondolkodtató.” – Kimberly McCreight, New York Times bestsel...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Chevy Stevens: Aznap éjjel - A gyilkos köztünk jár
    Raktáron

    Chevy Stevens: Aznap éjjel - A gyilkos köztünk jár

    Álomgyár Kiadó, 2018
    extra ár
    0.200000003
    3 699 Ft 2 959 Ft
  • "Egy fantasztikus thriller, tele feszültséggel és meglepetésekkel. Imádtam!" - Lee Child "Sötét, okos, szexi, izgalmas és briliáns" - Erin Kelly, bestsellerszerző "Fel...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fleet, Rebecca: Múlt kölcsönbe - Jól nézd meg, kit engedsz be az otthonodba...
    Raktáron

    Fleet, Rebecca: Múlt kölcsönbe - Jól nézd meg, kit engedsz be az otthonodba...

    Álomgyár Kiadó, 2018 0.150000006 3 699 Ft 3 144 Ft
Teljes lista
  • "1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden. Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hoztá...

    11 pont
    2018.10.29
    könyv

    John Cure: A boszorkány hagyatéka

    Enigma Könyvek, 2018 0.200000003 3 699 Ft 2 959 Ft
Teljes lista
  • "Egy regény, amiben minden lehetséges. Egy amerikai kisváros, ahol szörnyű gyilkosságok történnek. Egy Átjáró, ami a szellemvilágot összeköti az élővel. Egy Dögkút, am...

    7 pont
  • "1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol a nevelők legnagyobb döbbenetére furcsa dolgokat produkál: ...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    John Cure: A fekete esernyős férfi
    Raktáron

    John Cure: A fekete esernyős férfi

    Mogul Kiadó, 2016 0.150000006 2 699 Ft 2 294 Ft
  • "A holtak visszatérhetnek az élők világába? John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A...

    10 pont
  • "Robin Wallace néhány év távollét után végzős egyetemistaként tér vissza Edgar's Hillbe. Megérkezését követően egy halott lány szelleme különös üzenetekkel kér segítsé...

    8 pont
    könyv