Jelen! - Kortárs ifjúsági novellák
Móra Könyvkiadó, 2019
Összefoglaló
Hányszor kellett végighallgatnunk az iskolai névsorolvasások közben felharsanó kiáltást: „Jelen!” Az osztály létszáma ezúttal tizenhét: csupa fiatal író, akik a mai kamaszok életéből villantanak fel jelentős, sorsfordító vagy épp banális pillanatokat – őszintén és humorral. A műfajteremtő válogatás hosszabb-rövidebb ifjúsági novelláiban jól megférnek egymás mellett végigbulizott éjszakák és másnapos hajnalok, családi szívások és gimis szívatások, magyar kivándorlók és helyi migránsok, online barátok és offolt szerelmek.
A kötet szerzői:
Acsai Roland
Bencsik Orsolya
Béres Tamás
Dragomán György
Falussy Móric
Garaczi Zoltán
Gáspár-Singer Anna
Kalapos Éva Veronika
Krusovszky Dénes
Magyar-Nagy Mariann
Majoros Nóra
Mán-Várhegyi Réka
Molnár T. Eszter
Nagy Ildikó Noémi
Potozky László
Sulyok Rozi
Véssey Miklós
Bővebben a Könyves Magazinban
Átadták pénteken a 2016-os Az Év Gyerekkönyve-díjakat a budapesti Vörösmarty téren, a könyvhéten. A 12 év alatti kategóriában a legjobb gyerekkönyv szerző díját Elekes Dóra kapta a Dettikéről és más istenekről (Csimota Kiadó) című könyvéért (Elekes Dórával készült korábbi interjúnkat ITT olvashatjátok, a Dettikébe pedig ITT lapozhattok bele), míg a 12 év felettieknek szóló kötetek közül a Jelen! Kortárs ifjúsági novellák (Móra Könyvkiadó) című antológiát választották a legjobbnak (olvass bele ITT), amelynek anyagát Dávid Ádám és Gaborják Ádám válogatta - közölte a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY).
Mágikus állatok iskolája - Huszonnégy - (Karácsonyi különkiadás)
A Mágikus állatok iskolája-sorozat karácsonyi kötetében az ünnepi készülődésé a főszerep. Hohohohó, már csak huszonnégy nap van karácsonyig! Mindenki csuda izgatott, hiszen az osztályban kihúzzák e...
Online ár:
3 591 Ft
Kiadói ár: 3 990 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
2 310 Ft
Korábbi ár: 2 475 Ft
Eredeti ár: 3 299 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
„Jó volt olvasni, mert megtapasztalhattuk minden író egyedi stílusát. Ajánljuk annak, akit érdekel, hogy milyen kortárs magyar íróink vannak, viszont ne olvassa el az, aki nem szereti az olyan könyveket, amelyekben több különálló történet van." Spinoza bábjátékosai - Gödöllő