Összeomlás - Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez
TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ, 2009
Összefoglaló
A letűnt civilizációk emlékei számtalan kutatót s turistát bűvölnek el, ám szakmai hozzáértésüket tekintve legyen közöttük bármekkora különbség, mégis mindegyikük fantáziáját az adott civilizáció fénykora vonzza. Jared Diamond azonban nem legjobb napjaikban tekint ezekre a kultúrákra, hanem végnapjaikat elemzi: mi okozta pusztulásukat, és mit tanulhat a mi globális civilizációnk bukásukból? Merthogy egy civilizáció nem feltétlenül omlik össze. A Húsvét-sziget lakóinak és a majáknak nem sikerült, viszont minden ma élő nép(csoport) átélt már jó néhány krízishelyzetet. A kérdés tehát adott: mit kell tennünk nekünk, hogy elkerüljük a katasztrófát? Az általános történelmi vizsgálatok egy adott korszakot vagy egy adott földrajzi területet érintenek. Ebből a szempontból is különleges ez a könyv, hiszen egy problematika fűzi össze a fejezeteket, így végül nem csupán a történelmet szerető emberekhez szól, hanem újszerű nézőpontjának, vizsgálati módszerének következtében a szociológiával, földrajzzal foglalkozók, vagy egyáltalán az – akár térben, akár időben – távoli kultúrák iránt érdeklődők is mind-mind komoly élményként gondolhatnak vissza a műre… Szemléletmódja és következtetései érzékeny területre tapintanak rá. Felhívja figyelmünket civilizációnk sérülékenységére, helyzetünk ingatagságára, és érvei talán sokakat meggyőzhetnek a tudatosabb életmód választásáról, hogy önös szempontjainkat a közösség szempontjai alá rendeljék. Jared Diamond az UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) földrajzprofesszora. Nevéhez több sikerkönyv és számtalan elismerés kapcsolódik. Pulitzer-díjas könyve, a Háborúk, járványok, technikák, megjelenésekor rögtön bestsellerré vált, és a tudományos könyvek kategóriájában az Amazon.com eladási listáját öt évig vezette. Összeomlás című könyve szintén az eladási lista élén debütált.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A férfi útja
Richard Rohr ferences rendi szerzetes. 1943-ban született, az Egyesült Államokban élő, német anyanyelvű család gyermekeként. 1971-ben alapította meg az „Új-Jeruzsálem" katolikus közösséget Cincinna...
Online ár:
2 423 Ft
Eredeti ár: 2 850 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
2 295 Ft
Eredeti ár: 2 699 Ft
Akciós ár:
3 500 Ft
Korábbi ár: 4 000 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 783 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján