Összefoglaló
Emlékeztek még Americára és Shepley-re? Az elmúlt évek egyik legsikeresebb könyvében, a Gyönyörű sorscsapásban ismerhettük meg őket. Itt az idő, hogy beavassanak titkaikba.
A pimasz America Mason az egyetem első évében ismerkedett meg a romantikus Shepley Maddoxszal, és viharos gyorsasággal egymásba szerettek. A heves érzelmek pedig elhamarkodott cselekedetekhez vezettek, és amikor America másodszor is visszautasította a korai lánykérést, ki kellett találniuk, hogyan tovább, hiszen az elválás szóba sem jöhet, összeköti őket a lángoló szerelem. Egy romantikus esküvőn való részvétel azonban felébreszti a lányban a vágyat, hogy mégis igent mondjon, Shepley pedig elhatározza, tesz egy utolsó próbát. Izgatottan indulnak neki a szülők meglátogatásának, mit sem sejtve arról, hogy mind a ketten ugyanazt akarják, azonban a természet végzetes ereje közbeszól... Hatalmas viharba keverednek, és már nemcsak egymásért és a szerelemért, de a túlélésért is küzdeniük kell.
"Teljesen magával ragadott ez a regény.
Nevettem meg sírtam, és mindeközben
áhítattal csodáltam, hogy Jamie McGuire
újra milyen lenyűgözőt alkotott!"
Goodreads
"Egyszerűen nagyon imádom a Maddox
családot! Már most alig várom, hogy
belemerülhessek ebbe az álomvilágba.
Mindegyik rész csodálatos, és arra késztet,
hogy sose akard, hogy vége legyen!
Kihagyhatatlan!"
Barnes and Noble
"Jamie McGuire a káosz királynője. Tegyél
félre mindent egy pár óra erejéig, és csak
élvezd ezt az elkápráztató, szórakoztató,
érzelmekkel teli gyöngyszemet!"
Love N. Books
"Azóta várom, hogy elolvassam Shepley
és America történetét is, amióta beléjük
szerettem a Gyönyörű sorscsapásban. Ez a
rész egy tökéletes adaléka a sorozatnak."
Amazon
Részletek
- 173 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- ISBN: 9789632618524
- Eredeti cím: Something Beautiful
- Fordító: Béresi Csilla
Lujzi titkos kertje
Anyu kitalálta, hogy költözzünk a vidéki kertes házunkból egy pesti panel hetedik emeletére. Mert az mekkora buli lesz. Hát nem az. Nem ismerek itt senkit, állati nehéz sulit váltani nyolcadikban, ...
Online ár:
2 691 Ft
Kiadói ár: 2 990 Ft
Online ár:
5 670 Ft
Kiadói ár: 6 299 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft