Hegymenet - Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon

Jakab András szerk., Urbán László szerk.
Osiris Kiadó, 2017

Információk

  • 468 oldal
  • Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
  • ISBN: 9789632762869

Összefoglaló

„Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit képes szembenézni az ország problémáival, sőt kiutakat is képes megjelölni. Ez a kötet tematikáját tekintve igen nyomasztó is lehetett volna – ehelyett számomra az utóbbi idők leglelkesítőbb olvasmánya lett: a középgeneráció üzenete a magyar fiataloknak arról, hogy érdemes itthon maradni. Egy társadalomtudományi hátterű vízió az ország helyzetéről és jövőjéről,
amely a közvéleménynek és a döntéshozóknak is igen hasznos lehet.” Chikán Attila közgazdász, akadémikus

„Magyarország mai helyzetében fontos az állapotfelmérés és önképünk tisztázása. A tudomány megteszi a magáét, ez a stílusában és megközelítésmódjában is sokszínű kötet viszont inkább a nagyközönségnek szól, s a közérdekű kérdések széles körét öleli föl a népesedéstől a bankrendszerig, az oktatástól a külpolitikáig és így tovább. Az ország sorsát meghatározó súlyos kérdések megértéséhez és megoldásához akarnak segítséget nyújtani a szerzők. Egyes esetekben az eredmény a kijózanodás, az illúziók elvesztése. Más témákban pontos technikai javaslatot kapunk a kiútra, ismét máshol a lehetséges forgatókönyveket vázolja a tanulmány. A tőmondatokra zsugorodott propaganda, a közhelyekre és indulatokra építő közbeszéd korában küldetésük van a gondolkodásra serkentő könyveknek.” Sólyom László jogász, akadémikus

„Szédítő a kötet igényessége. Nem tudnék megnevezni a mai magyar társadalmat érintő olyan fontos kérdést, amellyel a kötet ne foglalkozna mintaszerű interdiszciplinaritással. Ráadásul szinte valamennyi fejezet több tudományágat ötvöz.” Szelényi Iván szociológus, akadémikus

„Az egyéni és közösségi érdekek alárendelése az egyetemes értékeknek, az egyéni és csoportos »jó« harmóniájának keresése a tágabb köz javával – a felelős gondolkodás fontos kritériumai. A Hegymenet 28 szerzőjének 23 tanulmánya segítség lehet mindazoknak, akik fontosnak tartják, hogy olyan – hátsó szándékok nélküli – őszinte szakmai párbeszédben legyenek, amely a valódi emberi növekedést ténylegesen segítheti a jelen hangzavarban. Bízva abban, hogy a kötet segít temetni az árkokat és az ország nagyobb java érdekében közelíti a közösség ügyeiért elkötelezetteket, jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek.” Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója


Az Osiris kiadónál 2017 májusában megjelenő kötet célja, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek bevonásával, a magyar társadalom és politika előtt álló legfontosabb kihívásokat vegye számba, egyúttal megoldási javaslatokat is körvonalazzon. A különböző ideológiai hátterű szerzők felkérése azzal az ambícióval történt, hogy a mai magyar közbeszédben gyakran felmerülő kérdésekre a legfrissebb közgazdaságtani, szociológiai, politikatudományi, jogtudományi és történettudományi eredmények felhasználásával keressünk válaszokat, és azokat hazánk jövőjéről szóló diskurzus részévé tegyük. A kötet szerkesztői Jakab András és Urbán László.

0.150000006
3 980 Ft 3 383 Ft
13 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Jakab András szerk.; Urbán László szerk.: Hegymenet - Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon

Jakab András szerk.; Urbán László szerk.: Hegymenet - Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon

+
11 979 Ft 10 182 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Illiberális. Inkorrekt. Igaz. Oriana Fallaci a Harag - trilógia második kötetében még tovább megy, ítéletet hoz Európa felett, amely véleménye szerint már nem is Eu...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Oriana Fallaci: Az értelem ereje - Illiberális, inkorrekt, igaz
    Raktáron

    Oriana Fallaci: Az értelem ereje - Illiberális, inkorrekt, igaz

    MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT, 2016 0.150000006 3 690 Ft 3 136 Ft
  • Amikor Simicska imponáló bátorsággal szembefordult az autokrata miniszterelnökkel, a demokraták természetes érzelmi reakciója volt a rokonszenv: Je suis Lajos. A raci...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Debreczeni József: A "szürke dominanciás"
    Raktáron

    Debreczeni József: A "szürke dominanciás"

    De.hu Kft., 2016 0.150000006 3 150 Ft 2 677 Ft
  • Az Új honfoglalás Orbán országa című könyvem a rendszerváltás utáni történelem rövid áttekintését követően elsősorban a Fidesz-korszakkal s ezen belül mindenekelőtt O...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Paul Lendvai: Új honfoglalás
    Raktáron

    Paul Lendvai: Új honfoglalás

    Noran Libro Kiadó, 2016 0.150000006 3 200 Ft 2 720 Ft
  • Bookline bádog bögre, elérhető zöld és fehér színben, 4 különböző szlogennel. Szlogenek: Erős kávéra van szükségem, átolvastam az éjszakát. bookline A r...

    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
Teljes lista
  • Ez a könyv a forradalmakról szól. De nem az erőszakos fajtájúakról, azok többnyire ártatlan emberek halálával végződnek. Az itt bemutatott mozgalmakat hétköznapi embe...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz
    Raktáron

    Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz

    Göncöl Kiadó, 2017 0.150000006 1 995 Ft 1 696 Ft
  • 1947 - a fordulat éve. A háború utáni reményteli többpártrendszert ekkor érte az első látványos támadás: megkezdődött az a koncepciós persorozat, melynek során számos ...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szekér Nóra: Titkos társaság - A Magyar Testvéri Közösség története
    Raktáron

    Szekér Nóra: Titkos társaság - A Magyar Testvéri Közösség története

    Jaffa Kiadó, 2017 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • „Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit képes szembenézni az ország problémáival, sőt kiutakat is képes megjelölni. Ez a kötet tematikáját teki...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
  • Az elmúlt három évtized leforgása alatt Magyarország többször is súlyos adósságcsapdába került. Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján az összeomlástól végül csak a Val...

    8 pont
Teljes lista
  • „Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit képes szembenézni az ország problémáival, sőt kiutakat is képes megjelölni. Ez a kötet tematikáját teki...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
Teljes lista
  • „Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit képes szembenézni az ország problémáival, sőt kiutakat is képes megjelölni. Ez a kötet tematikáját teki...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
  • „Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit képes szembenézni az ország problémáival, sőt kiutakat is képes megjelölni. Ez a kötet tematikáját teki...

    35 pont
    4 - 6 munkanap
    antikvár

    Jakab András szerk.; Urbán László szerk.: Hegymenet

    Osiris Kiadó, 2017 Fiume Antikvárium - hibátlan, olvasatlan példány 8 900 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!