Idősebb Gyimesi János (Békésszentandrás, 1913. november 13. – Budapest,
1993. január 31.) magyar kosárlabdázó, mesteredző, a magyar női
kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, nemzetközi játékvezető, az első
magyar játékvezető, aki olimpián bíráskodott (1948-ban, Londonban).
Élete
1913-ban született Békésszentandráson a magyar kosárlabda legnagyobbjai
között emlegetett id. Gyimesi János. A jó adottságokkal rendelkező fiúra már az
1920-as évek végén, 1930-as évek elején felfigyeltek, főként atlétikában, és
labdarúgásban versenyeztették. Tragikus hirtelenséggel elhunyt szülei után a
versenyek, az erőt adó sportközösségek, a szülői szeretet hiányát pedig több, 20.
századi neves edző pótolta.
Sokoldalú tehetsége, kalandokban bővelkedő élete során alig akadt olyan
sportág, amit ne próbált volna ki, Szarvason az asztalitenisz és a jégkorong is
bekerült a repertoárba. A húszas éveinek meghatározó intézményévé a
Testnevelési Főiskola vált, ahova sportösztöndíjasként került be, és ahol a tenisz
mellett végül megismerte élete örök szerelmét a kosárlabdát. A TFSE és a
KASE után a Petőfi-Tervhivatal csapata következett, azonban a sikeres
„menetelésnek” a második világháború vészterhes évei vetettek véget.
Ez volt életében a fordulópont: versenyzői pályafutását egy nagy ívű,
emlékezetes edzői karrier váltotta fel. Kitűnő meglátásai, zseniális
szervezőképessége már a férfiválogatottban megmutatkozott: 1947-től
vezetőedzőként tréningezte a csapatot. Csalhatatlan biztonsággal,
megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel válogatta ki játékosait. Döntésével
azonban sokszor ellenkezett az akkori közvélemény, például: az 1955-ben
Európa-bajnok férfi válogatott későbbi legsikeresebb játékosai, Greminger János
és Zsíros Tibor a hazai sportélet általános meglepetésére került be a 12-es
keretbe.
Az elkövetkezendő időszakban már ő jelölte ki a sportvezetésben követendő
utat: csapataira szabott taktikái, kidolgozott figurái egyaránt a gyors iramú,
szabad, improvizatív játékot segítették elő. A híres magyar testalkat mellett
egyaránt fontosnak tartotta az erős, kitartó lelki személyiségeket, s ez a párosítás
mind a mai napig a legmegfelelőbb sikerforrás a magyar kosárlabda
történetében.
Élete értelmét a női válogatott mellett találta meg: pályafutása csúcsán már
szövetségi kapitányként vezette az 1950-es Európa Bajnokságra a válogatottat.
A megállíthatatlanul menetelő csapat végül a döntő első félidejéig magáénak
tudta a vezetést a szovjetekkel szemben, amikor is id. Gyimesi János életének
máig emlegetett, emlékezetes döntését hozta. A meccs szünetében az OTSB
(Országos Testnevelési és Sportbizottság) elnöke, Hegyi Gyula látogatta meg a
csapatot az öltözőben, ahol először nem győzte dicsérni a látványos játékot,
majd finom célzásként megemlítette, hogy a „nagy Szovjetunió a barátunk”, így
talán az volna a leghelyesebb, ha ők nyernének.
A megalkuvásra képtelen Gyimesit rettenetesen felbőszítette a mérkőzés
eladására tett nyílt felhívás, s játékosai élén foggal-körömmel küzdött a
győzelemért. Sajnos végül a szovjetek győztek, és hazánk ezüstéremmel zárta a
tornát. A határozott elutasításnak azonban meglett a későbbiekben a
következménye: a legendás edző kénytelen volt lemondani női szövetségi
kapitányi posztjáról. 1956-57-ben néhány meccs erejéig ugyan visszahelyezték
korábbi edzői székébe, de a folyamatos bírálatokat rosszul fogadta, és végül a
hatalom örökre eltiltotta minden sporttevékenységtől. A szomorú események
ellenére továbbra is a kosárlabda maradt élete szerelme, nyomon követett
minden fontos meccset, a távolból biztatta régi tanítványait. A játék szeretetét
1993-as haláláig nem sikerült kiölni belőle, s így fia, ifj. Gyimesi János nemcsak
követte édesapja pályaútját, de játékosok százainak tanította meg a kosárlabda
alapjai mellett a fair play tiszteletét.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
890 Ft