Kenderes (Szolnok megye, Magyarország), 1868. június 18. az induló és Estoril (Portugália), 1957. február 9. a befejező pontja annak a hosszú, csaknem kilenc évtizedes életpályának, amelynek nyolc évtizedéről maga az számol be, aki megfutotta: vitéz nagybányai Horthy Miklós, volt tengerésztiszt, I. Ferenc József király és császár udvari szárnysegéde, flottaparancsnok altengernagy, a szegedi ellenkormány hadügyminisztere, a nemzeti hadsereg fővezére, Magyarországnak 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig kormányzója és legfelsőbb hadura, a németek, majd az amerikaiak foglya, végül pedig haláláig portugáliai magyar emigráns. Életében s halála után is sokáig, talán mind a mai napig jó és rossz szándékú legendák övezték személyét: párthíveinek s ellenfeleinek gyakran indulat táplálta, célzatos ferdítései: túlzások és elhallgatások egy- és másfelől. Számvetéséből emlékiratából, amelyet öregen, életének utolsó évtizedében készített, talán tisztábban rajzolódik ki alakja, s mi a hosszú évtizedek biztosabb távolából ma már nem minden együttérzés nélkül tekintjük személyes sorsának bizonyos értelemben nemzetéével is rokon tragikumát.
Az emberek általában azt hiszik, hogy az erdélyi vajda és fejedelem nagyjából ugyanaz a méltóság volt, csak az előbbi elnevezés a középkorban, míg az utóbbi a kora újkorban, azaz a 16–17. században...