A nehézsúly szépe
Jaffa Kiadó, 2020
Összefoglaló
Annie Ek több mint kétszáz kiló, ám képtelen szakítani kényszeres táplálkozási szokásaival. Borzasztóan magányos, napjait a Facebookon és az Instagramon töltve álmodja bele magát mások életébe. Egy nap felkeresi Camilla Wildow, a rámenős tévés szerkesztő, és ráveszi, hogy vegyen részt A mérleg jegyében című fogyókúrás műsorban. Johanna Broman tévés műsorvezető a márkás áruk rabja, és tetemes adósságai ellenére sem tud felhagyni a folytonos vásárlással. Várja a nagy dobást, melynek köszönhetően majd ismert tévés személyiség lehet, kiléphet a sztárolt műsorvezetők árnyékából, rendezheti az anyagi helyzetét, és megadhatja tinédzser fiának azt a kényelmet, amit a gyerek az apjánál - Johanna volt férjénél - természetesnek vesz. Amikor rábízzák A mérleg jegyében vezetését, közönségsikert szimatol, és bizakodva elvállalja. Jarmo Fäldt producernek óriási a szakmai hitele. Azt viszont kevesen tudják, hogy az általa bóvlinak tartott fogyókúrás műsor készítését csak azért vállalta el, mert cserében a tévécsatorna felkarolja egy dokumentumfilm-ötletét, amelyben egy szívéhez közel álló társadalmi problémát dolgoz fel. A hónapokon át tartó forgatás egy Stockholm melletti birtokon Annie életét fenekestül felforgatja. Még a kölcsönös intimitás addig ismeretlen élményét is megtapasztalja. Vajon ki mivel távozik a felvétel után? És hogyan hat az életükre a műsor sugárzása? Moa Herngren svéd írónő nagy sikerű regénye fekete komédia a magányról, a szeretetről és a harcról, hogy önmagunk lehessünk egy intoleráns világban.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Részletek
- Elérhető formátumok: epub, mobi
- Belelapozás: epub
- ISBN: 9789634753193
Az ég minden kékje
A huszonhat éves Émile fiatalkori Alzheimer-kórban szenved. Az orvosok mindössze két évet jósolnak neki, ő pedig úgy dönt, lemond a kísérleti terápiáról és odahagyja a kórházat, hogy hátat fordítva...
Kiadói ár:
4 599 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján