A holokausztról számos könyv született, és bizonyára még fog is. Ám ez a történet minden szempontból különleges. Senki sem számított rá, hogy "a tetováló", aki - félelemből és féltésből - annyi évtizeden át hallgatott, egyszer csak előáll vele.
Azt hihetnénk, hogy Auschwitz-Birkenauról már mindent tudunk. Túlélők és elkövetők egyaránt vallottak róla. Tudjuk, hogy a "túlélésre kiválasztottak" egy fogoly asztala előtt sorakoztak, aki egy számsort tetovált az alkarjukra. De vajon ki volt ez a fogoly? Magas rangú kápó különleges kiváltságokkal? Mit láthatott az évek során, mikor elvonult előtte a sokezernyi deportált?
Ez a fogoly Lale Sokolov volt. A neve és a száma ott áll az Auschwitz-jegyzőkönyvben, amelyből a világ értesült a halálgyárról. Amit ő látott, azt maroknyi fogoly láthatta csak. Különleges helyzetéből adódóan kizárólag az SS politikai részlegének tartozott számadással, ezért viszonylag szabadon mozoghatott a táborban. Szinte mindenütt járt: a cigányok barakkjában lakott, ott dolgozott, ahol a szelekció zajlott, naponta betért az irodába, kapcsolatot tartott foglyokkal, kápókkal, bejáró lengyel munkásokkal egyaránt. Hat nyelven beszélt. Megfordult Mengele részlegében, megjárta a büntetőbarakkot, látta a gázkamrákat, a rablás és megsemmisítés teljes futószalagját.
De a története mégsem a borzalmak leltárja. Itt, ebben a földi pokolban lett szerelmes, itt talált rá arra a nőre, akit mindig keresett: Gitára. Lale megfogadta, hogy túl fogja élni, akármi vár is rá, és mindent megtesz azért, hogy Gita is túlélje. A folyamatos életveszéllyel dacolva, időnként reménytelenségbe zuhanva harcolt, és nem adta fel.
Ez a könyv Lale és Gita története. Megrázó, igaz történet szerelemről, kitartásról, hitről és szerencséről. Az auschwitzi tetoválóról.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Heather Morris új-zélandi születésű író és forgatókönyvíró, akinek az utóbbi években több holokauszt-témájú regénye is megjelent, és mindegyik kötetet túlélőkkel készült beszélgetések és kutatások alapozták meg. Az auschwitzi tetováló Lale Sokolov történetét meséli el, aki Auschwitz-Birkenau tetoválójaként több borzalmat látott, mint bárki más, és aki egyedülálló módon a koncentrációs táborban találta meg a szerelmet. A Cilka utazása (kritikánk itt) szintén valós történet egy olyan fiatal nőről, aki Auschwitz után egyből a Gulágra került, és aki sok megpróbáltatás után végül túlélte mindkettőt. A három nővér pedig egy megható történet olyan testvérekről, akik egymásra támaszkodva maradtak életben, hogy aztán Izraelben kezdjenek új életet. Heather Morrisszal könyveinek háttértörténetéről beszélgettünk, ő pedig mesélt az általa megismert túlélők bátorságáról, bűntudatáról, örökségéről, és azokról a nehéz emlékekről, amiket kötelességünk elmesélni az utókornak.
„Henry bátorsága és elszántsága inspiráló.” – Rachel Bustin Blog Mindent elvesztett. Mindent túlélt. Mindent elmesél. Henry Oster mindössze ötéves volt, amikor 1933-ban Hitler hatalomra lépet...
Akciós ár:
4 480 Ft
Korábbi ár: 4 480 Ft
Online ár: 5 599 Ft
Akciós ár:
4 000 Ft
Korábbi ár: 4 000 Ft
Online ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
4 000 Ft
Korábbi ár: 4 000 Ft
Online ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
4 232 Ft
Korábbi ár: 4 232 Ft
Online ár: 5 290 Ft
4.4
az 5-ből
13 értékelés alapján
Megrázó történet, erősen ajánlott mű, a sok szörnyűségben ami a II. világháborúban történt, ez egy kiemelkedő könyv a borzalmakról
VS
Ez egy nagyon rosszul megirt vagy nagyon rosszul forditott konyv...sajnos olvasas kozben azt is ereztem, hogy az iroi stilustalansag amivel ehhez a t igaztortenethez hozzanyul, meggyalazasa a tortenelem eme borzalmanak.