Eger után vagyunk, a török továbbra is nyomul. A végvárak talán fontosabbak, mint korábban. A regény főhőse, Zyegnyey János, daliás magyar várlapitány, akit esküvője napján ragad el a török és hurcol magával Sztambulba. Ám a szerelem győzedelmeskedik minden kín és keserv fölött, még a gályarabság fölött is. A történelmi regény hatalmas tárgyi tudással, komoly kutatómunkával megírt tényregény. Kritikusa, Dénes Tibor ekként fogalmaz: "Korántsem túlzunk, amikor azt állítjuk, hogy a gályarabság tárgyköre irodalmunkban most találta meg valóban művészi kifejezését. Csak természetes tehát, hogy a regény főhőse, a kállói kapitány is ezekben a fejezetekben éli legteljesebb emberi életét. Érdekes állomás Gulácsy Irén művészetének ez a regény, és kétségtelen, hogy a gályarabság fejezeteinél mesteribbet még nem írt. Regényének alapeszméje és egész beállítottsága erős bizonyíték a történelmi regény mai és ilyenfajta megfogalmazásának szükségessége mellett."
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve... Az...
Online ár:
1 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára