Delacroix 1798-1863 A romantika hercege - (Taschen)

Összefoglaló

„Az utolsó nagy reneszánsz mester és az első modern művész” – Baudelaire méltatta e szavakkal Delacroix-t. A költő nem csak azért tartja a festőt a művészettörténet élvonalbeli alakjaival egyenrangúnak, mivel Delacroix romantikushoz méltóan merész és eredeti, hanem mivel a hagyományokat tisztelve mert merész és eredeti lenni.
… Delacroix-ban felismerhető a romantikus életérzés minden tünete. Végletesen individualista lévén mindenekelőtt tudatállapotot, emberi érzelmeket kívánt kifejezni. Míg a klasszicista művész a kompozíció fegyelmezett, gondos kialakítására és pontos kivitelezésre törekedett, addig Delacroix színekkel kísérletezett, és a mozgás egyszerre ösztönös, feszültséggel teli, sőt drámai érzékeltetésére törekedett. Nem a felület aprólékos megmunkálása volt fontos számára, nem a finom színátmenetek, hanem sokkal inkább az éles kontrasztok izgatták, és az erőteljes ecsetvonásokat kedvelte. Csak a múltbéli remekműveken iskolázott nagy művész képes sikeresen elvetni a tanultakat, lefektetni új szabályokat és megmaradni a hagyományos kereten belül. Talán csak az tudja mindezt megtenni, akinek a példaképei szintén szakítottak saját korukkal. Delacroix tökéletesen tisztában volt ezzel. Amikor egyik csodálója „a festészet Victor Hugójának” nevezte, hűvösen hárította el a dicséretet: „Téved ura, az én művészetem vegytiszta klasszicizmus.” Delacroix belső konfliktus nélkül vállalta azt, hogy romantikus is és klasszicista is legyen egy személyben, munkásságában békésen él együtt a régi és a modern: Rubens és Géricault, Shakespeare és Goethe.

…1822-ben egy fiatal újságíró így méltatta a Dante bárkáját a Le Constitutionnel hasábjain: „Nincs még egy festmény, mely ennyire nyilvánvalóan hirdetné meg egy nagyszerű festő megjelenését, mint M. De Lacroix [sic!] alkotása… Alakjait Michelangelo merészségével és Rubens gazdag fantáziájával helyezi el a vásznon, rendezi csoportokba, és veti alá saját akaratának… Azt hiszem, nem tévedek: M. de Lacroix-t zseniális tehetséggel áldotta meg a sors. Higgyünk benne, bízzuk meg nagyszabású munkákkal, mert csak így bontakozhat ki tehetsége…” Ezt a próféciát Adolphe Thiers fogalmazta meg, akinek tizenegy évvel később miniszterként lehetősége nyílt arra, hogy a francia állam nevében éppen effajta jelentős feladatokkal bízza meg a művészt. A Marokkóból éppen visszatért festő, aki útjáról témák, motívumok, formák és színek hatalmas tárházát hozta magával, megérett a nagyra törő vállalkozások végrehajtására…