Vadak a vadonban
Európa Könyvkiadó, 2023
Összefoglaló
Mikor éppen nem állatgyűjtő expedíciókat vezetett a világ legkülönfélébb vidékeire, vagy nem a maláriától feküdt lázas betegen, netán újabb könyvét írta, Gerald Durrell állattani előadásaival kápráztatta el a rádió hallgatóságát. Olyannyira lenyűgözve őket, hogy kikövetelték tőle a sorozat írott változatát is - ez lett a Vadak a vadonban, melyben a megszokott szórakoztató módon számol be nyugat-afrikai találkozásáról a petymegekkel, dél-amerikai kalandjáról egy kajmánnal, a világ legpompásabb nászruhájával rendelkező paradicsommadarakról, a tigrisek, a vízilovak vagy az ájtatos manók udvarlási szokásairól. Ahogy büszkén emlékezik meg arról is, hogyan segített tegzeslárvák építkezésein, s miként dédelgetett egy lidérces kinézetű ostorlábút, aki a Wilhelmina névre hallgatott. De feltárja a pöfögőfutrinkák védekezési és támadási szokásait és lerántja a leplet az útonálló darázs rovarvilágbeli műtétjeiről is, amelyek gyakorlott sebészeket is eltűnődésre késztetnek. Mindezek mellett láthatjuk esetlen próbálkozásait, amint egy kengurubébit próbál felnevelni, vagy elszánt bátorságát, amikor kígyóverembe ereszkedik alá álmából felverve az afrikai éjszaka közepén. Az argentin pampák veterán gauchójával való nanduvadászata pedig egyenesen burleszkbe illő epizód.
A Vadak a vadonban 35 év után jelenik meg ismét magyarul, igazi hiánypótló kiadásként gazdagítva tovább a Durrell-rajongók könyvespolcát.
Részletek
- 256 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789635046850
- Eredeti cím: Encounters with Animals
- Fordító: Dr. Pesthy Gábor
Aki élt, aki nem
A hatvanadik születésnapján Garbo kijelenti, hogy elege van az unalmas életéből, a sok lemondásból, panaszkodásból és a mindennapi bosszúságokból. Három barátnője, Anita, Ingalill és Pamela először...
Online ár:
4 041 Ft
Kiadói ár: 4 490 Ft
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Akciós ár:
4 193 Ft
Korábbi ár: 4 193 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft