Middlemarch I-II.

Összefoglaló

George Eliot nem férfi – valódi nevén Mary Ann Evans –, és Middlemarch nem március idusa – hanem angol kisváros. A városkát nemcsak 1872-ben megjelent regénye színteréül választja az írónő – jelkép is, jelképe a tizenkilencedik század első felében uralkodó életformának, eszméknek, nemritkán az eszmék kisebb-nagyobb kudarcának. A több szálon futtatott cselekmény legfőbb alakja Dorothea Brooke, ez a „rossz korba született Szent Teréz”, aki fennkölt eszményeit, jobbító törekvéseit nem tudja megvalósítani idős, pedáns férje oldalán. A városba kerülő tehetséges, fiatal orvos, Tertius Lydgate szépen induló pályája is megtörik – a kisszerű, önző szépasszony-feleség, a szűk látókörű kisváros tudományos és emberbaráti elképzeléseinek feladására, kínzó anyagi gondjai megalkuvásra kényszerítik. Az írónő hatalmas tablót fest a kisvárosi társadalomról – a két főbb vonulat mellett remekbe formált portrék gazdagítják a képet. Ott látjuk a városi politika küzdőterén serénykedő urakat, a korlátolt, jóindulatú földbirtokost, a lelkészt, aki igazában csak horgászni szeret, és locsifecsi feleségét, aki legszívesebben házasságszerzéssel töltené idejét. Tanúi vagyunk egy Dickens-regénybe kívánkozó figura, a jámbor Bulstrode bankár leleplezésének – nem csodálkozunk tehát, hogy a kritika hol Balzackal, hol Tolsztojjal, sőt újabban Thomas Mann-nal rokonítja ebben a művében az írónőt. Bárkihez hasonlítják is, abban valamennyi irodalomtörténész egyetért, hogy a Middlemarch George Eliot legjobb műve, és egyáltalán: az egyik legnagyobb angol regény. Virginia Woolf sokat idézett megállapítása szerint egyike ama kevés angol regénynek, amely felnőttek számára íródott.