Az operaház fantomja

Gaston Leroux

Információk

Összefoglaló

"Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a balettmamák, a jegyszedőnők, a portások és ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye.
Bizony, hogy létezett, hús-vér ember volt, noha mindent megtett, hogy szakasztott olyan legyen, mint egy igazi fantom, vagyis egy árnyalak.
Alighogy hozzákezdtem a kutatásaimhoz a zeneakadémia irattárában, döbben- ten tapasztaltam, hogy milyen meglepő összefüggések vannak a Fantomnak tulajdonított jelenségek és a legtitokzatosabb, legképtelenebb dráma közt, és csakhamar arra a meggyőződésre kellett jutnom, hogy az egyik segítségével talán ésszerű magyarázatot találhatnánk a másikra." - írja Gaston Leroux.
A regényből film és musical (szerző: Andrew Lloyd Webber) is készült, nem beszélve a televíziós produkciók és utánérzések százairól. Ezek voltaképpen mind a párizsi Opera Garnier boltíves földalatti termeiben, a szerelmes gonosz és szépséges áldozata között játszódó dráma változatai. Gaston Leroux bűnügyi regénye irodalmi kvalitásai révén lett a kulturális világörökség kitörölhetetlen része.

0.200000003
2 990 Ft 2 392 Ft
9 pont
Nézd meg hasonló, elérhető ajánlatunkat:
2 500 Ft 1 500 Ft 0.4
2019.03.05
Kívánságlistára
Teljes lista
  • "Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a ba...

    3 pont
    Beszállítói készleten
    2 - 5 munkanap
    antikvár
    Gaston Leroux: Az operaház fantomja
    Beszállítói készleten

    Gaston Leroux: Az operaház fantomja

    Árkádia, 1990 Bástya Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 890 Ft
  • A zsidó állam nem hasonlít egyetlen más országra se. Amit ez az ország ajánlani tud, az nem biztonság, nem jólét, még csak nem is lelki békesség. Amit ajánlani tud, az...

    17 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Ari Shavit: Hazám, az ígéret földje - Izrael győzelme és tragédiája
    Raktáron

    Ari Shavit: Hazám, az ígéret földje - Izrael győzelme és tragédiája

    Atlantic Press Kiadó, 2013 0.150000006 5 000 Ft 4 250 Ft
  • Az Egyesült Államok tengeralattjáró-haderejének parancsnoksága szokatlan mozgolódást észlel az Atlanti-óceánon. Ramiusz, a litván származású hajóskapitány ugyanis úgy ...

    14 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tom Clancy: Vadászat a Vörös Októberre
    Raktáron

    Tom Clancy: Vadászat a Vörös Októberre

    Partvonal Könyvkiadó, 2019
    extra ár
    0.200000003
    4 490 Ft 3 592 Ft
  • A norvég Jo Nesbo a világ egyik leghíresebb krimiírjója. Regényeit 50 nyelvre fordították le, és világszerte több mint 40 millió példányban keltek el. A fiatal és tehe...

    13 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Jo Nesbø: Macbeth
    Raktáron

    Jo Nesbø: Macbeth

    Kossuth Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • "Válasszon, nyomozó: tűz vagy víz." Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági osztályának nyomozóját egy ismeretlen telefonáló arra kéri, hogy látogasson el...

    11 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Chris Carter: Halállista
    Raktáron

    Chris Carter: Halállista

    General Press Kiadó, 2019 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Ha az embernek felfelé ível a karrierje, boldog a házassága, és éppen gyermekáldás elé néz, valóban pótolhatatlannak érzi magát... hiszen ki léphetne a helyére? Carrie...

    12 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Michelle Frances: Az új munkatárs
    Raktáron

    Michelle Frances: Az új munkatárs

    21. Század Kiadó, 2019 0.150000006 3 690 Ft 3 136 Ft
  • Cotton Malone és 15 éves fia, Gary Európába utazik, elvállalva, hogy magukkal visznek Angliába egy otthonról elszökött tinédzsert. Ám Londonban fegyveresek várják őket...

    12 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Steve Berry: Királyi fortély
    Raktáron

    Steve Berry: Királyi fortély

    Gabo Kiadó, 2019
    extra ár
    0.200000003
    3 990 Ft 3 192 Ft
  • Az Egyesült Államok tengeralattjáró-haderejének parancsnoksága szokatlan mozgolódást észlel az Atlanti-óceánon. Ramiusz, a litván származású hajóskapitány ugyanis úgy ...

    14 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tom Clancy: Vadászat a Vörös Októberre
    Raktáron

    Tom Clancy: Vadászat a Vörös Októberre

    Partvonal Könyvkiadó, 2019
    extra ár
    0.200000003
    4 490 Ft 3 592 Ft
Teljes lista
  • "Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a ba...

    9 pont
    2019.03.05
    könyv

    Gaston Leroux: Az operaház fantomja

    Atlantic Press Kiadó, 2019 0.200000003 2 990 Ft 2 392 Ft
Teljes lista
  • Christine Daae (Emmy Rossum), a fiatal szopránénekesnő a párizsi Opera Populaire tagja. Egy napon titokzatos pártfogóra talál, s azt hiszi, hogy ő a "Muzsika Angyala",...

    3 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    DVD
    Az operaház fantomja - DVD
    Raktáron
  • A 19. századi Párizsban döbbenetes valósággá válnak azok a legendák, amelyek egy félelmetes fantomról szólnak, aki az operaház alatti folyosókon kísért. Christine, a g...

    3 pont
  • Rejtélyes gyilkossági kísérlet tartja izgalomban Párizs közvéleményét. Meg akarták gyilkolni a híres Stangerson professzor gyönyörű lányát, aki apjával tíz év óta kuta...

    6 pont
    Raktáron
    1 - 3 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Gaston Leroux: A sárga szoba titka
    Raktáron

    Gaston Leroux: A sárga szoba titka

    K.U.K. Kiadó, 2016
    akcióban
    0.4
    2 500 Ft 1 500 Ft
  • A híres Stangerson professzor lánya, Mathilde, ellen elkövetett gyilkossági kísérlet után egy fiatal riporter és fotós barátja Chateau de Glandier-be látogatnak, hogy ...

    1 pont