Hogyan érezzük magunkat biztonságban, és bízzunk az életben, bármi történik is?
A The New York Times bestsellerszerzőnek és nemzetközi tanítónak, Gabrielle Bernsteinnek sikerült. Ezt az egyensúlyi állapotot önmaga átadása és az átszellemülés spirituális ösvénye mentén érte el. Az elénk tárt történetek és egyetemes tanulságok megadják a keretet az akadályok elengedéséhez, melyek blokkolják a mindannyiunk által vágyott boldogságot és biztonságot. A könyvben található gyakorlatok segítenek elhagyni a kontrollkényszert, hogy végre megnyugodhassunk a bizonyosság és a szabadság könnyed érzésében - és ne csak hajszoljuk, hanem valóban megéljük az életet.
Használd az univerzum energiáinak áramlását arra, hogy erőre kapj, hogy szinkronba kerülj és támogatást találj, ha elveszett vagy, hogy biztonságra lelj, szemben a bizonytalansággal. Az írónő fontos életvezetési titkokat fed fel előttünk, hogy felszabadítsa azt a megnyugtató meggyőződésünket, hogy az Univerzum figyel ránk és mindenben törekvésünkben támogat, csak rá kell tudni hangolódnunk.
"Ezzel a könyvvel elköteleztem magam amellett, hogy a lehető legtöbb embert ébresztek rá hitével és örömével való kapcsolatára. Hiszen ebben a kapcsolatban útmutatást kapunk a valódi célunkhoz: szeretetté válni és a szeretetet sugározni. Ezek a szavak nem maradhatnak meg a szimpla trendszavak szintjén, melyeket kiposztolunk a közösségi média felületeire. Ezeknek a szavaknak küldetésünkké kell válniuk. A boldogság, a biztonság és a védettség, amire vágyunk, a saját szeretet iránti elkötelezettségünkön múlik."
Gabrielle Bernstein
A szerzőről
Oprah Winfrey új szellemi vezetőnek nevezte Gabrielle Bernsteint. Rendszeresen szerepel a Dr. Oz Show-ban, a The New York Times pedig új példaképnek nevezte. Ő írta a Történhetnek csodák és az Édesítsd meg az életed című bestsellereket. A "spirituális aktivista" Gabrielle Deepak Choprával közösen vezeti a Guinness-világrekordként számon tartott legnagyobb csoportos meditációt.
A YouTube szerint Gabrielle a legsikeresebb YouTube-videobloggerek közé tartozik, Twitter-fiókját a Mashable úgy tartja számon, mint a "tizenegy kötelezően követendő inspirációs oldal" egyikét, valamint felkerült a Forbes magazin "legjobb női példaképek" húszas listájára. Sok más mellett olyan műsorokban és újságokban szerepelt, mint az OWN, a Kathie Lee & Hoda, a Today show, az Oprah's Super Soul Sunday, a The Queen Latifah Show, az Anderson Live, az Access Hollywood, az Elle, a Marie Claire, a Health, a SELF, a Women's Health, a Glamour, a Help Desk és az Experince Life magazin címlapja.
"Dr. Joe Dispenza orvos, tudós és modern misztikus. Egyszerű, lényegre törő és könnyen érthető stílusban ötvözte egyetlen kötetbe a kvantummechanika paradigmaváltó felfedezéseit és azokat a mély bö...
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Akciós ár:
2 793 Ft
Korábbi ár: 2 793 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára