Ifjúkori görög tárgyú írások

Összefoglaló

Ismertető: A saját tevékenységével szembeni pascali kritika az egyik legfontosabb visszatérő témája a Nietzsche-válogatásnak. A következő írásokat közli: A homéroszi versengés, A filozófia a görögök tragikus korszakában, Gondolatok és vázlatok a Mi, filológusok című korszerűtlen elmélkedéshez. Sajnálatos, hogy az az átalakulás, amely az 1869-es előadás után az írások szerint bekövetkezett a szerző gondolkodásában, nem érhető pontosan tetten a filológiai apparátus hiányában. Pedig világos, hogy a szakmai életben maradásáért küzdő tehetséges fiatal tudós egészen mást csinál, amikor egyetemi oktatóként megnyilatkozik, mint a későbbi írások szerzője. Az írások témája a görögség gondolkodásmódja, és áttételesen a görög antikvitás tanulmányozására hivatott korabeli német filológia kritikája. Csakhogy míg a székfoglalóban Nietzsche védelmébe veszi a céhet, melynek tagjává kíván válni, addig a későbbi írásokban kíméletlen kritikának veti alá saját szűkebb szakmáját. A változás irányát és okát egy Seneca-parafrázissal a következőképp határozza meg még a székfoglalóban a szerző: "Filozófia lett, ami filológia volt." Míg azonban e váltást eleinte még a céhen belül is lehetségesnek látja a szerző, addig a későbbi írások a fennálló rend gyökeres felfordítási kísérletének tanúbizonyságai. A szokásos magyarázat e tényre az, hogy Nietzsche úgy, ahogy van, elveti a történeti vizsgálódást, mert az másodlagos, nem nyit teret a zseni számára, belefullad az utánzásba stb. Bár kétségtelen, hogy egy ilyen típusú türelmetlenség is kirajzolódik e szövegekből (" a legkisebb alkotás is magasabb rendű, mint beszélni az alkotásról"), amit kiegészít Nietzsche ismeretes idegenkedése a múltba menekülés stratégiájától, ám ide kívánkozik egy további, kiegészítő magyarázat is. Eszerint Nietzsche azon történeti torzítások ellen lázadozik leginkább, melyek meghamisítják a vizsgált korszakot. Szerinte a filológusok saját, nagyon is közepes elvárásaikat olvassák bele az általuk vizsgált szövegekbe, ahelyett, hogy hagynák szóhoz jutni az eredeti munkákat. ("Menekülés a valóságtól a régiekhez: vajon nem hamisítja-e ez meg az ókorról vallott felfogást?") Élettelenné teszik a nagyon is életteli irodalmat és filozófiát. Nietzsche már itt is meglehetősen fragmentált mondandójának tenorja szerint ugyanis minden szellemi munka értékét az életre fordított figyelem adja: "a görögök az életre figyelve, ideális életigényük révén megfékezték eredendően olthatatlan tudásvágyukat - mivel azt, amit tanultak, nyomban élni is akarták". Mint hatástörténete is mutatja, Nietzsche egyik legfontosabb gondolata épp a filozófia szerepének és természetének újragondolására szólított fel, nem kis részben pont a görögök példája alapján.- További ismertető: "Belelapozás".